Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)
A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A horvát, szlovák, vend nemzetiségi lakosság megerősödése az 1720-as években. Az újabb német telepesek
megjelentek, hol nem szerepeltek forrásainkban. Mindenesetre az 1695-ben szereplő Jeromos Balatinacz és Tomo Ronics 1715-ben is a faluban élt. 1717ben, 1719-ben nincsen ilyen nevű család. 1720-ban újra felbukkan a családnév, de kétség kívül más személy került összeírásra, lévén más utónevük, valamint nem jobbágy, hanem zsellér. A horvát népcsoportok mozgása, Somogyba vándorlása a húszas években is folyamatos. Ez nemcsak úgy jelentkezik, hogy megszállnak pusztahelyet vagy magyar faluba társulva telepednek le az üresen álló jobbágytelekre, hanem egyenként, egy-egy család vándorolt és telepedett le, akár tiszta magyar helységbe, ahol lehetőségük volt földhöz, szőlőhöz, házhoz jutni. Pl. kovácsként vagy molnárként. Az „egyéni vándormozgalom" nemcsak a horvátokra, hanem a vendekre, mégimkább a magyar népességre is jellemző volt. Egy-egy család megjelenését is megvizsgáltuk Somogy vármegye 1720-ban lakott falvaiban. 1715-1720. közötti elemzéseink alapján 345 családot tudtunk regisztrálni. Nem ismerhető meg, hogy milyen okok késztetnek embereket, családokat, hogy „egyéni utat" járjanak. Talán leszakadtak vándorló csoportjuktól vagy megelőzték őket, mert vállalkozóbb szelleműek voltak. Visszatérve további faluvizsgálatainkhoz, Segesdvárat tekintsük meg. Magyar-horvát népességű település. Tizennégy magyar és tizenkét horvát család élt a községben. A Széchényi-család magyarokat és horvátokat egyaránt kedvezménnyel telepített le 1720-ban. Kontinuus horvát famíliák voltak: Blazevich (Blazovich), Adamovics, Bernics, Bregovics, Balatinacz, Kalarovics. Ugyanekkor az Apanovics, Paulenics, (Paulevics), Bosnaics családok nyomtalanul eltűnnek, nyilván továbbvándoroltak. Fáradtságos nyomkereséssel - áttekintve a megyére vonatkozó valamennyi összeírást - nem találtuk más somogyi településen sem őket. Talán Baranyába mehettek, ahol nagy számban éltek rokonaik. Buzsák igen népes település, magyar többségű, de a horvátság (sokacok) megerősödőben van, noha jelentékeny számban, tizenegy teljes család továbbvándorolt. A benépesedése azonban ugyanolyan erővel pótolta a veszteséget. Kontinuus családok tartják magukat, akik egy része a török hódoltság alatt már idekerült, másik részük 1695-ben is itt található, vagy ekkor vándoroltak ide, vagy közvetlenül a török hatalom bukását követő évben telepedtek le. Ezek a következők voltak: Ambrusics, Boskovics, Pastasics, Andrasity, Debity, Sávity. E hat család három generációja tizennyolc háztartásként került összeírásra, ami mutatja megkapaszkodásukat és térhódításukat. Három család nemcsak a telek osztásával, hanem új szántók szerzésével gyarapodott. Tab mint későbbi forrásaink közvetlen utalásokkal is bizonyítják, felvidéki szlovákok vándorlása során erősödik meg, a 18. század első éveiben megfigyelhető betelepülésükkel. A török utáni népességvákuum során jutnak mind délebbi területekre. 1720-ban itt találjuk őket, mint régebbi bevándorlókat. A 18. század folyamán számuk tovább gyarapodott. A legrégibb szlovák jobbágyok a faluban a következők voltak: Georgius Kucsera, Jan Kolistar, Math. Cizmar, Jan. Zalezsak, (Zalacsek később), Jan. Hugyecz, Georg Moraveez, Greg. Muskaleoz. 48 Barcs magyar-horvát népességű településként tűnik elénk 1720-ban. A lakosságnak pontosan a fele magyar illetve horvát népcsoportból származó jobbágy és zsellér. (Sokácok, néhány bosnyák ís élt a faluban.)
