Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

Somogy megye nemzetiségi településeinek gazdálkodásáról

ben a török uralom vegétől kontinuus lakossággal, a 19. században is jól prosperáltak. A horvát (sokác) falvakban kiemelkedő színvonalú volt a fehérbor készítése. A Dráva mente (Pod

ravina) horvátsága a sertés- és marhakereskedelemmel, amelyet már Szlavóniában is sikerrel folytattak, sikerült „az Itália és Ausztria felé irányuló hagyományos állatikereskedelemben" részt venniük. Ugyanezt említhetjük a Zselicben élő magyar és horvát települések állatenyésztő csoportjairól is. A németség a marhatenyésztésben mind a magyar, mind a horvát településeket megelőzte. A lóállomány mennyiségi mutatója jóval kedvezőbb a németek lakta falvakban, mint a magyar vagy horvát településeken. A németek az elsők, akik a szántás műveletében először vetik be a lóállományt, amely azután rendkívül pozitíven hat vissza az egész gazdálkodásukra. Az ökörrel való aratással szemben lerövidült szántómunka során nyert időt, a növény termesztésére fordították vissza, mindenek előtt a dohány termesztésére. De ismert más jövedelmező vállalkozásuk is. Szulokiak mocsár lecsapolást végeztek, amelyből származó jelentékeny jövedelmet területek vásárlására fordították. A legjellemzőbb azonban a szőlők vásárlása, amelyből a jó borokat piacra vitték, s családi fogyasztásra és reprezentációra kevesebbet használtak minden etnikumnál. A családi pénzakumuláció a sváb parasztságnál a legjelentékenyebb. Itt van a nyitja, hogy a Somogy megyei pusztákra telepített németség hogyan, milyen módon tudott a falvakba bekerülni, ott telekhez, földhöz jutni, különösen a jobbágyfelszabadítás után. E „csendes expanzió" eredményezte, hogy a németség akár a magyarság, akár a szlávság rovására jelentős előretörést tudott gazdasági téren mutatni a 19. század harmincas éveitől. Nemzetiségi települések gazdasági kondícióját, részesedésüket az állattenyésztésben csak főirányban tudjuk kijelölni. A forrásokban található nagyon erős torzulások, amelyek az állatállomány bevallásának módjában rejlenek, nem teszik lehetővé a 18. századi és 19. század eleji változások arányait meghatározni. A tendenciák azonban itt is megfigyelhetők, ha hosszú időmetszetben végezzük a vizsgálatot. /V juhászat például olyan ágazata az állattenyésztésnek, amely a forrásaink szerint elsősorban német és szlovák falvakban erősödött meg. Veres László dr, utalt arra, hogy a Dél-Dunántúlra, így a Zselic Somogy megyei falvaiba a betelepülő németek hozták magukkal a Zaupclschaf-ot, azaz a cikta fajtát, amely azután nagyon elterjedt nem csak a svábok között. Ez maradt hosszú ideig Somogyban is a jobbágyháztartások háztáji juhfajtája, amelynek sokirányú feldolgozása nagy szerepet játszott a német, horvát, magyar, szlovák falvak önellátásának fenntartásában. Vezető szerepre azonban nem tett szert a jobbágyi állattenyésztési ágazatokban.

32 A minőségi juhtenyésztés, amely ekkor a merinóit jelentette, nyomaival sem találkoztunk a paraszti gazdaságokban. Az Esterházy és Széchényi családok birtokain viszont európai mértékkel mérve is figyelemre méltó a tenyésztés.

33 Egyet kell értenünk idézett szerzőnkkel abban, hogy a jobbágyfelszabadítás előtt Somogyban is a nagyuradalmak tartottak merinóit. 1870-ben keletkezett gazdasági összeírásokban viszont mind gyakrabban feltűnt a juhállomány