Szita László: Somogy megyei nemzetiségek településtörténete a XVIII-XIX. században - Somogyi Almanach 52. (Kaposvár, 1993)

A nemzetiségi lakosság betelepülése Somogyba. A török utáni migráció a Dél-Dunántúlon - A népesség migráció felgyorsulása 1718-1720-ban

Szulimán szakítja meg a térségben a magyar népességet. 1712. évben Csalics, Antolovics, Bosnyák családok (Ex Croath. advena), azaz horvátországi jövevények, továbbá Nicolaus Bosnjak (Ex Slav. = Slavonia advena) Szlavóniából települ a faluba. E családok a század végen is faluban éltek. Csertő, Viszló, Almamellék, Basal, Apáti, Pata, Poklos(d), Kistamási színmagyar falvak ekkor, egyetlen más nemzetiségű lakost nem írtak össze. Szigetvártól délre lévő falvak közül Molvány, Hobol, Nemesiké színmagyar falu lett. A 17. században szláv szórvány is élt itt. A délnyugati irányban fekvő Nagydobsza, Zádor, Kisdobsza, Gyöngyösmellék, Pöttcnd, Istvándi, sőt Darány, Szűrén (Szörény), Dombó csak magyar lakossággal bírtak. Lakócsán ekkor mindössze egyetlen horvát família élt (Andreas Vitkovczi). Barcs is ekkor még színmagyar település. Újfalu, Bécz, Hcdrchcly, Hencse, Szentgyörgy, Gige, Korpád, Görgeteg, Drávafok és Sellye csak magyar lakossággal rendelkezett. Forrásunk évében figyelemre méltó magyar betelepülés zajlott le Baranyából, Somogy megye belső tájairól. Okorág, Sztára, Baskipuszta is magyar telepesekkel erősödött 1711-1714 között. Drávakercsztúr településtörténeti vizsgálódásunk szempontjából figyelemre méltó, 1700-tól hol pusztahely, hol lakott településként tűnik elő. 1711-ben magyar, majd 1713-ban horvát populáció jelenik meg. 1714-ben a lakosság fele magyar, fele horvát, akik Szlavóniából telepedtek át a Dráván. A népesség migrációjának felgyorsulása 171S-1720-ban A 17. század végi telepítések, többnyire önkéntes vagy spontán betelepülés Somogy vármegyéébe lényegében nem tért el az országos fejlődéstől. A török megszállás következtében, majd a háborús pusztítások nyomán a pusztává vált megye benépesülésében, kultúrtájjá alakításában döntő szerepet a Kárpát-medence különböző régióiban élő magyarok, szlovákok, továbbá a Szlavónia különböző tájain élő horvát népcsoportok játszottak. A somogyi tájak újjáépítésében döntő népességi erő a magyar volt. Mind a falvak számában, mind pedig az 1687-1720 közötti háztartások számában ez jól látható. A török hódoltság megszűnését követő évtizedekben, az új élet megalapozásában, a kontinuus somogyi magyarságnak volt elöntő szerepe, de nem feledkezhetünk meg, hogy a 17. század hatvanas és hetvenes éveiben elvándoroltak közül számosan visszatértek a század első évtizedeiben az Alföldről is, vagy a Felvidékről. Közel kétszáz azon magyar települések száma, amelyekben 1-2 ház, vagy család bámulatos szívóssággal kapaszkodott a földbe, török és magyar földesúri adótól súlytva, és megmaradt helyén. Wellmann Imre országos szintézisében helyesen ítélte meg a betelepülést, vizsgálva annak leglényegesebb mozzanatai közt az „önkéntesség" jelenségét. A megritkult lakosságú térségek nagy szívó hatást gyakoroltak azokra a területekre, ahol sem a török hódoltság, sem annak végét jelentő háborúk nem okoztak olyan nagy pusztulást." . . . Önként, magából a népből indult ki a lakosságnak ez az egyre szélesebben gyűrűző átcsoportosulása A szatmári békét követő tartós békekorszak a fenyegető veszélyek előli menekülés helyett, az önkéntes települést eredményezte. Annyira, hogy a volt királyi Magyarországról, Erdélyből, s te-