Dobai András: Somogy Vármegye politikai igazgatása az önkényuralom korában - Somogyi Almanach 50-51. (Kaposvár, 1989)

VII. A Schmerling-provizórium korszaka (1861. nov. 5 —1865. dec. 10.)

könyvtárszobájában, írnoka, ispánja, házi lelkésze és házvezetőnője tásaságában tartózkodó Somssich Miklósra. Pénzt követeltek tőle. az átadott összeggel azonban nem elégedtek meg. az idős embert bántalmazták, bal karját eltörték, fején megsebesítették és folyton aranytárgyait akarták megszerezni. Míg a rablás tartott, a rablók egyike a szomszéd szobába terelt személyzet fölött őrködött. A támadók mintegy 800 Ft összeget tulajdonítottak el bankjegyekben. 120 Ft-ot ezüstpénzben, több fegyvert, ruhaneműt vittek magukkal, majd a szövécsi csárdába mentek, ahol kocsit szereztek és Kiskorpád érintésével a mikéi erdőben rejtőztek el. A nyomozás ezúttal sikerrel járt, december 29-én elfogták Illés Pál 26 éves volt csikóbojtárt, akinél megtalálták Somssich Miklós elrabolt aranyóráját. Társai — Virág József. Szabó Ferenc. Ménesei János — már korábban kézre kerültek. A fennmaradt vaskos peresanyag 326 alapján rekonstruálható, hogy Illés a hatvanas évek elején rettegésben tartotta a megyét. O rabolta ki társaival Sümegi István tótgyugyi jószágfelügyelőt. Kertész György nevű tehenészét agyonlőtte. Társaival együtt kivégezték, hasonló sorsra jutottak azok, akik orgazdaként működtek közre. Az eset kapcsán írta egy magánlevélben Somssich Pál — Somssich Miklós fia —: „Somogyot ezen eset annyira elrémítette, hogy mindenki birtokát haszonbérbe adni és városba menni készül. Elhagyott colonia lesz a szép megyéből, ha a közhatalom személy és vagyonbátorságot helyre állítani nem leend képes."

327 Egy másik eset: 1862 októberében öt fegyveres kirabolta a Nagykanizsa-Iharosberény közötti szakaszon közlekedő postakocsit, a kísérő csendőrt megölték, a zsákmánnyal elmenekültek. A nyomozás a tettesek kilétét nem derítette ki. a kívánt eredményre nem vezetett. A példák sorát vég nélkül folytathatnánk. ... s az esetek kapcsán nyilvánvaló, hogy ezek a betyárok már közönséges bűnözők voltak.

328 1864-ben a helytartótanács is körlevélben foglalkozik az aggasztó helyzettel, s úgy látja, hogy több oka van annak, hogy az eddigi intézkedések nem hozták meg a kívánt eredményt. Többek között nem kellő pontossággal és szigorral hajtják végre az idegenek ellenőrzését*; nem megfelelő a cigányokkal való bánásmód, felületes az utazási okmányok kiszolgáltatása körüli eljárás. A bűntények megakadályozása érdekében a helytartótanács „jól jutalmazandó kémek felfogadását" javasolja és felhatalmazza a főispánokat ilyen kémek alkalmazására. Ugyancsak a helytartótanács utasítására került sor Somogyban is azoknak a csárdáknak, tanyaépületeknek az összeírására, amelynek a közbiztonság szempontjából veszélyesek voltak. Somogyban 36 csárda részben időszakos bezárásáról részben végleges lebontásáról döntöttek. '

29 A közbiztonság hiánya később is központi kérdés volt a tisztiszéki ülésen, bár olyan kimerítő, részletes, a megye helyzetéről átfogó képet nyújtó beszámolóval többé nem találkozunk mint amelyet a május 5-i ülésen terjesztett elő a főispán, sőt sokszor megmosolyognivaló kérdéseket tárgyaltak. A szeptember 11-i ülés egyetlen napirendi pontja például „azon örvendetes hír" volt. mely szerint „királynénk és szeretett Honanyánk" felgyógyult betegségéből. Az aulikus kinyilatkozásoktól hemzsegő főispáni beszéd után felolvasták a már előre elkészített „hódolatteljes nyilatkozatukat", amelyben a megye „hű ragaszkodása és tántoríthatatlan hűsége" fogalmazódott meg.

331 Az 1863. február 3-án tartott nyilvános tisztiszék tovább szélesítette társadalmi bázisát, „s azon már 11 birtokos. 7 ügyvéd, 2 tanító. 1 postamester. 2 lelkész. 4 jegyző. 22 községi bíró vett részt 52 taggal, melyet az 52 tagú tisztikar, a korábbi szűkebb tisztiszék tagjai egészítettek ki".