Magyar Kálmán: A középkori Segesd város és megye története, régészeti kutatása - Somogyi Almanach 45-49. (Kaposvár, 1988)

VI. Régészeti és művelődéstörténeti emlékek Segesdről

3. A régészeti !feltárás fémanyaga: 'vasak és bronzbk,587 az üvegek, foragqtt csontok Az építési- és a kerámiaanyag mellett legnagyobb számban a kü­lönböző formájú és rendeltetésű fémanyag, elsősorban vas,ak kerültek a birtokunkba. Ha ezt a több ezerre tehető leletegyüttest csoportosíta­ni próbáljuk, akkor első helyen vehetnénk az ún. építkezésekhez tar­tozó vasanyagot. Ezen belül is a tetőszerkezet, az ácsmunkák által igé­nyelt gerenda és ácsszeg különböző típusait. Legtöbb a kisebb-nagyobb pillangós fejű szög, a lapos fejű, az L alakú végű, valamint a különböző formájú ácskapcsok, a hagyományos, a mai formákban, illetőleg a ho­roggal, vagy láncos akasztókkal, csuklós kör alakú pántokkal ellátott. Az épületeik nyílásszerkezeteihez, így az ajtóhoz, ablakhoz nagyszámú vasalás, mint a többféle Sarokpánt, pánítdcísaláS, zárak, Ilkátok, kulcs- lyukvédő-vasalások, kulcsok, rácsok tartoztak. Csakúgy mint a házak belső berendezéseihez: a szekrényekhez, padokhoz, ládákhoz stb. szol­gáló külső, ún. rátétvasalások, sarokpántok, díszítések, díszlemezek, va­lamint a zárak, a hozzájuk tartozó vaskulcsokkal kerültek a napvilág­ra. Nagyon fontosak a tüzelőberendezések: kemencék, kályhák, vagy a nyílt tűzhelyek tartozékai. Ezenkívül több vasháromláb, bográcstartó, vasnyárs, csiholó és a különböző kések, bárdok jutottak a felszínre. A házon belül közvetlenül használt szerszámokkal: különböző kisebb-na­gyobb kalapácsokkal baltákkal, fúrókkal, reszelőkkel, bárdokkal, ékek­kel, valamint a bőrványoláshoz kaparókkal, ollókkal, gyűszűkkel, tűk­kel együtt. Ugyancsak a házkörüli élet, a mindennapok tartozékai vol­tak az ásó, a lapát, az ékek „papucsai”, valamint vasvonyogó, vashorog, vasvilla és a különböző formájú kapák, szőlőkacorok. Gabona aratásá­hoz tartozó kiisebb-nagyöbb kaszák, a számtalan sarló (köztük a foga­zott is!) előkerültek. Csakúgy mint az állattartáshoz nélkülözhetetlen számtalan típusú zablák, patkók, lóvakarók, különleges szekérvasalá­sok és az egyéb díszes tárgyak, köztük a sarkantyú. (Megtalálható az iparosság, az ácsok, kovácsok, fazekasok és az ötvösök szerszámai, így például az ácsszekercék, fejszék, bárdok, vassalakok öntőtégelyek, öt­vöskalapácsok, fogók, fazekasmintázó vasak. (19—24. kép) Az emberék viselettartozékai, mint az övcsat, vaskés, csizmapatkó is [vasból készültek. Csakúgy mint a fegyverek: az ásatáson megtalált nyílhegy, számszeríj hegy, a tőr, a puska, a pisztoly, az ágyúcső marad­ványa; vagy az utóbbihoz tartozó golyóbisok, illetőleg a .különböző .si­sak- és páncéltöredékek! (18. kép 1., 26. kép 5—6.) A segesdi középkori házak „mindennapi” leleteként szerepelt a vasüst, [Valamint a különböző fémvödrök, vagy azok fogói. Ha az em­lített vasleleteket tüzetesebben (megvizsgáljuk, akkor feltűnik a kisebb- nagyobb, keskenyebb vagy szélesebb pengéjű késeken a mesterjegy, köztük az állatformát vagy a betűjelet mutató is. Található ollószerű egybekapcsolt, két ellentétes végén levő, ún. hajlított kés is. Mint ahogy (gyakran a késeken feljakasztást, felfűzést szolgáló — láncVég- ződés is! (21. kép 5—6.) A mezőgazdasági, a szántóföldi és a réti munkák nélkülözhetetlen 149

Next

/
Oldalképek
Tartalom