Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)
V. Az illegális felszabadító mozgalom évei
lesztenivalója, mivel atyját Noszlopy néhány hétig fogva tartotta. Szerencsére a válasz április 22-ig, a bürokrácia lassúsága miatt még nem készült el. Rövidesen Szekszárdról újabb adatokat is követeltek és így Csorbának tovább kellett dolgozni." 5 Május 6-i keltezéssel (érkezett lien), immár a megyefőnököt pesti haditörvényszék kereste meg, akivel Fekete Lajos után nyomoztatott. Bizonyos személyre hivatkozott a levél, aki szerint Fekete Lajos Noszlopy Gáspár forradalmi kormánybiztos egyik tanácsadója volt és állítólag akkor Somogyban bujkált. Ha Fekete Lajos „Noszlopynak a lázító tetteiről vallani tudna, ennek okokkal támogatott vallási (vallomás!) kivétessenek". Erre Bernáth főbíró kapott sürgős megbízást. 20 Az Újépületben Noszlopy megbizonyosodott, hogy onnan a szökés lehetetlen. Miután arról hírek szállingóztak, hogy a Ludoviceumban lévő katonai kórház egyik elkülönített részében a beteg foglyokat ápolják, felvillantotta a lehetőséget a szabadulásra. Noszlopy ezután betegséget szimulált és rövidesen ezután a Ludoviceumba vitték. Itt külön, kisebb szobában egy elzárt folyosórészen, közel a hullakamrához helyezték el. Az ápolói személyzet, a 3. szanitéczászlóalj 13. századának székely katonái közül került ki. Noszlopy Gáspár néhány napos ludoviceunii tartózkodása után barátságába fogadta Illés János szanitéckatonát. Illés 1826-ban Aranyosszéken, Keresed helységben született. Valószínű a nincstelenség, a szükség vitte rá, hogy Kolozsváron 1850 januárjában 8 évi továbbszolgálatra vállalkozott. 27 Illés vállalta, hogy Noszlopyt segíti a szökésben. A gondos előkészítés után, 1850. május 12-én este 20.30 és 21.00 óra között Noszlopy a földszinti kórteremből megszökött. A Noszlopy szobájával szemben levő ablak alatt vigyázó halottőr vallomása szerint, Illés főápoló kinyitotta a szökevény szobaajtaját és a halottőri szobába vezette. Innen Noszlopynak már könnyű volt menekülnie, a földszinti rácsos ablakon kiugrott. 28 Noszlopy előbb az Illés által becsempészett ruhába öltözött, mivel az ápoltak a katonai kórházban csak alsóruhában lehettek. Maschek rendőrbiztos május 26-i jelentésében írta: Noszlopyt állítólagos szeretője, valamint annak nagynénje és a nő bátyja segítette a szökésben. Noszlopy még az éjjel a Dunán csónakon átkelt és elmenekült. A vele szökött társát, Remellay volt hadbírót később elfogták. Állítólag Noszlopynak az őt látogató hölgyek szerezték az útlevelet. A hölgyeket a hadsereg rendőri osztályára néhány nap múlva megidézték és megkezdték vallatásukat. 29 Noszlopy ekkor kiadott személyleírása, valamint Illésé a következő volt: — „Noszlopy Gáspárnak, akit a fegyveres felkelésben való részvétele '{miatti bűnéért, fogvatartás mellett vizsgálatba helyezték, és e hó 12-ről 13-ra való éjjel a pesti császári-királyi katonai kórházból, ahová megbetegedés miatt utalták, megszökött. Az illető 29 éves, Vrácsikon született, ,Somogy megyei, magyarországi illetőségű, nőtlen, volt ügyvéd, beszél magyarul, latinul és németül, kicsi sovány, hosszúkás sápadt arca t van, fakó arcszíne, kis homloluL, barna sűrű haja, isötét szeme, fekete sűrű szemöldöke, hosszú arra, kis szája, egészséges fehér fogai, előreugró hegyes álla, fekete ritkás szakálla. Különös ismertetőjéül szolgál: