Andrássy Antal: Noszlopy Gáspár 1820-1853 - Somogyi Almanach 43-44. (Kaposvár, 1987)

V. Az illegális felszabadító mozgalom évei

a Noszlop falu emlegetése, hiszen akikor ott közvetlen rokona nem élt. Ezt abból következtette Mihanovich, hogy a magyar nemesek közül töb­ben lakóhelyüktől kapták a családnevüket. A jelentés mellett mégsem mehetünk el figyelem nélkül, mivel szökése után néhány hétig Noszlo­py Dunántúlon rejtőzött, majd az üldözőit ismét félrevezetve az Alföld déli része felé menekült. 3,1 19. A földalatti mozgalomban Noszlopy Gáspár a dunántúli nyári hónapok után, a számára biz­tonságosabb Alföldre, bátyjához ment. Erről, Noszlopy Antal Önélet­rajzában a következőket írta: „Öcsém kiszabadulása után L. (Erzsébet) nővérem jött le látogatásunkra, s egy kevés költséget hozott, mit köz­tünk, jelenlétében megosztunk." Tőle tudták meg, hogy Amália testvé­rük 1850. augusztus 3-án, gyermekszülésben meghalt. 35 A Békés megyei együttbújkálás további veszélyt jelentett a Noszlo­pyaikmak. Ezért Antal és Erzsébet azt tanácsolta öccsüknek: hagyja el az országot. — „Fordítsa javára az ég mutató ujját; mindenesetre pedig az emberektől [tartózkodó, és lépéseiben 'óvatos legyen, letéve azon rögesz­méről, \meUy kebelében a honszabadítás idő előtt kivwásáért élt — n\e\ly mind maga, mind polgártársai vérök kíméletlen fecsérlését vp­nandván maga után, \a hazp. sebeit sem orvosolnál Fogadá! Vajha taná­csainkat megtartotta volna!!" — emlékezett vissza testvére két évtized múlva. 30 Noszlopy Gáspár jellemben, temperamentumban, forradalmi lelkesedésben és elkötelezettségben az irodalmi hajlamokra, álmodozásra hajló bátyjától nagyban különbözött. A két Noszloipy-testvért a császári hatóságok a készülő perükben sajtóban az ősz folyamán megidézték. Természetesen, hogy a két testvér nem jelentkezett. Közben a katonai és a polgári hatóságok az adatokat ellenük gyűjtötték. Somogyban kapcsolataik után tovább nyomoztak és folyt a kihallgatása azoknak, akik a volt kormánybiztosról a legcseké­lyebbet is tudták. A családot besúgók vették közül. Csorba főszolgabíró pedig özvegy Noszlopyné valamennyi vendégét figyeltette és azokat je­lentette főnökének. 38 Augusz Antal 1850 szeptemberében újabb instruk­cióikat adott a nyomozáshoz és szorgalmazta az izgatók felfedezését! Az útlevelek gondos felülvizsgálatát és kiadását is szigorúan meghagyta. Erre az időre esett Noszlopy kormánybiztosi iratainak a megtalálása is, amire a hatóságokat bátyjának az egyik levele vezette rá. A Noszlopy család, a két testvér földjének elkobzása után a legna­gyobb nehézségek között élt. Pál testvérük — aki nem vett részit a for­radalomban, — kitartó munkájának köszönhető, hogy a nagy család túlságosan nem nélkülözött. 1850 őszén és telén még nincsenek adataink arról, hogy Noszlopy Gáspár valamelyik földalatti szervezkedő csoportba bekapcsolódott vol­na. Az első forrásunk csak 1851 elejéről való. Ekkor Noszlopy rövid pesti tartózkodásakor kapcsolatot teremtett a Kossuth család tagjaival,

Next

/
Oldalképek
Tartalom