Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Három verselemzés (Fakutyám, fényben, Knósszosz romjain, A magyar Waste Land-ek)

kokó" bájt tudott adni — némiképp átalakult. Egy összetettebb és dinamikusabb metaforizmus körvonalai bontakoznak ki a Knósszosz romjain olvasója előtt. Említettük, hogy a verset az élmény belső feszültsége hatja át. Ez a feszültség, a dialektika dinamikája határozza meg a költemény kompozícióját és stílusát. Takáts Gyula verse a belső vita szervezetlen formájából teremt költői alakzatot. A vers voltaképpen egy utazás élményeit és az élmények nyomán rajzó gondolatokat foglalja össze. Az élményeket az utazás látványai szabják meg: a hajóút, a látóhatárra kerülő szigetek és hegyfokok, az elvonuló városok. Ezek a látványok válnak a meditáció forrásaivá, s indítják meg a mitológiát, a kultúrtörténetet vagy a huszadik századi ember keserves tapasztalatait idéző gondolatokat. És minthogy e gondolatok nyomban szembesítik egymással a klasszikus múltat és a huszadik századi jelent, az antik harmóniát és a modern diszharmóniát, a meditáció belső vitává, az eszmélkedés színpadán folytatott diszkusszióvá válik, s ez a vita határozza meg a költemény felépítését és nyelvi szövegét. A vita — a köznapi életben is — érvekből és ellenérvekből, kitérőkből, szaggatott mondatokból, befejezetlen következtetésekből áll. Ilyen módon alakult a Knósszosz romjain stílusa is. Gyakoriak a gondolatjellel vagy hármas ponttal elválasztott illetve lezáratlanul maradt gondolatok. ,,— De hol van Tiresias? ... A szellem? .../... Ithaka? . . . Nincs . . . csak neki volt! . . . / Velőkig rázó gépház ... / Vonító mitológia ... / Ithaka nincs ..." — hangzik például ennek a diszkusszív stílusnak egyik jellemző példája. A vita — mint mondottuk — a költő „lelkének színpadán" zajlik, a személyiség belső övezeteiben. Az érveket és ellenérveket egyazon tudat ütközteti egymással össze, hogy a küzdelemből valamilyen eredmény : feloldás szülessék. A költő eszmélete így lesz — Vas István szép Cusanusversének szavaival —• „coincidentia oppositorum", vagyis az ellentétek keresztezési pontja. Takáts Gyula eszméletében is küzdelem folyik: a klasszikus harmónia eszményét kell összebékítenie valamiképpen a modern világgal, amiben sorsánál fogva élni kényszerül. Ö is érzi azt a drámai helyzetet, amiben a modern ember él, különösen akkor, ha visszapillanthat az „aranykorba": a klasszikus harmónia hazájába. „Álltam, mint borotván, e világban" — írja ő maga is, érezve a helyzetében rejlő drámai mozzanatot. Ám azt is tudja, hogy valamiképpen meg kell oldania ezt a helyzetet. Többféle megoldás is kínálkozik. Elvetheti a klasszicizmust, akár sajnálkozó lebecsüléssel tekinthet reá, de akkor az örökség egyik legtöbbet érő kincsétől fosztja meg magát. Hátat fordíthat a modern világ válságainak, diszharmóniáinak, hogy a klasszicizmusban keressen menekülést, de akkor álomvilágba, képzelgések közé kerül. Végül szintézist kereshet a klasszikus örökség és a modern világ között, vállalhatja a régit és az újat, őrizheti a humánus örökséget, egyszersmind részt vehet a modern világ mozgalmaiban-küzdelmeiben. Aki tovább akar jutni, és le akarja küzdeni a változó korszak dilemmáját, bizonyára a harmadik — igaz nehéz és áldozatos — lehetőséget választja. Ezt teszi Takáts Gyula is, midőn az antik harmónia és a modern válság dialektikájából a humanizmus mai változata felé tájékozódik.