Pomogáts Béla: Otthon a világban. Írások Takáts Gyuláról - Somogyi Almanach 42. (Kaposvár, 1986)

Otthon a világban. Vázlat Takáts Gyula költészetéről

zi a „mindenség belső lényegének" emberi szemléletformákban történő ábrázolását. Már pedig, ha a művészetben humanizálódnak a világ lényegi tulajdonságai és törvényei, akkor az életnek az a humánus rendje, amely Takáts Gyula lírájában kialakult, alkalmas lehet a kozmosz üzenetének közvetítésére. Nemcsak a világmindenség rendezhető emberi arányokba a költészet segítségével, hanem a harmonikus életrend is magába fogadhatja a kozmosz és a nagyvilág üzenetét. „Nézd csak a napot, / hogy ragyog! ... S szívedben mekkora béke. — / Káosz, köd, nap bolygók, mind bele férne..." — szól a Relativitás című költemény. Ez a gondolat arra való, hogy mintegy szintézisbe fogja Takáts Gyula régebbi illetékességi körét a mostanában kitágult érdeklődéssel; hogy költészete megőrizhesse a korábban megszerzett életrend bensőséges biztonságát, egyszersmind sikerrel ostromolhasson merészebb távlatokat. Mindez azt jelenti, hogy e líra saját alapjaira épít és ragaszkodik kiküzdött eszményeihez. A szemlélet változása, a távlatok kiterjedése ezért jár együtt a már ismert eszmények újólagos megfogalmazásának igényével. A becehegyi kertben született versek (ïrni a mészkövön) éppúgy ezeket az eszményeket : a harmóniát, az otthonosságot, az élet értelmébe és szépségébe vetett hitet erősítik, mint az 1965-ös görögországi utazás költői termése. Ennek az utazásnak ugyanaz a szerepe, mint a korábbi itáliainak; a mediterrán táj és kultúra közegében igazolja a költő életelveit. Amint az eszmények újra felfénylenek a táguló horizont körén, igazolódik Takáts Gyula költészetének morális értelme is. A vers, mint láttuk, nála a valóságban rejlő csodának, vagyis a tárgyak költészetének felfedezését szolgálja, s ezért a harmónia és a tisztaság kisugárzásának fókusza. A megismerésre váró költői anyag köre most kitágul a világmindenség felé, ezzel együtt a költészet feladatai is megnövekednek. „A mindenség / értelme, hogy rendületlen mutassa lényegét? / Az életé, / hogy lássa és megismerje azt! / A költőé / a vers, amellyel kalitkát nyit és fészket rak a madárnak, / mely mindenben ott rejti szárnyát és szavát..." — hirdeti Takáts a Reményben, kiterjesztve a vizsgálat és vele a költészet érvényességi körét. E tágabb kűrben azonban a korábban kiküzdött erkölcsi tudat uralkodik: a szélesebb költői horizont s az ott felfedezett szépség az olvasónak is hasznára válik. Takáts ma is közérdekű küldetésnek tekinti a költészetet, a költő, a vers és az olvasó szerinte egyetlen folyamat, illetve varázslat részese. Ki ötezerben élsz című költeménye arról vall, hogy aggodalommal figyeli a múzsák sorsát, azon töpreng, hogy a jövő gépkorszakában vajon lesz-e hivatása, szerepe a versnek. Ez az aggodalom is közösségi elhelyezkedéséből következik. Takáts Gyula a költészetet befogadó kollektivitás számára ajánlja fel munkáját, küzdelmeit. „Az út — olvassuk Mert így lehet csak című versében —, mit eddig jártál / saját, de millió / szívért izzadtál ..." A költészet lényegét érintő összefüggést sikerült ezzel megfogalmaznia. Eszerint a vers egyszerre személyes és kollektív alkotás: fogantatásában teljességgel a személyiséghez kötött, sugárzásában viszont közösségi jellegű. (1968) 2(1