Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században
vek nagy részét azonban az ismert népszínművek képezték: A piros bu- gyelláris, A falu rossza, A gyimesi vadvirág stb. A Társulat műsorán — mindmáig — elengedhetetlen volt az operett, a zenés műfaj, e művek — valahányszor zajos sikereket arattak s ún. kasz- sza-darabokat képeztek. A kitűnő zenekarral rendelkező Társulat igényesebb zeneművek bemutatására is vállalkozott, sőt népszerű operák és dalművek is műsorra kerültek a színházban. Közülük Strauss Cigánybárója évről évre visszatért a Társulat műsorán, nem véletlenül volt a darab a kőszínház nyitódarabja is 1911-ben, de az államosított színház is nagy sikerrel mutatta be 1958-ban, szinte hagyományszerűen. Több ízben találkozhattunk a Koldusdiákkal (1903), a Hunyadi Lászlóval és Dózsa György- gyel (1891), a Parasztbecsülettel (1892), a Madarász-szal (1893), a Pillangó- kisasszonnyal és a Trubadúrral 1892-ben, a Szép Helénával (1908). Alig került ki a szerzők tolla alól 1904-ben a János vitéz, 1905 nyarán már bemutatták a kaposvári színházban. Közművelődési intézményei közül elsőként a színház jutott állandó hajlókhoz a városban. A sajtó már a 90-es évektől sürgette — a növekvő kulturális igények kielégítésére — a kőszínház mielőbbi megépítését. Még a Zenekedvelők Egyesületének a megalakulása előtti esztendőben (1902) készült el az első javaslat az építésére. Ettől az időszaktól működő 12—19 tagú színügyi bizottságok a városban valóban derekas munkát végeztek, végül is a Rákóczi téren 1910-ben felépítették Magyar Ede és Stahl József tervei alapján a pécsi Nemzeti Színháznál nagyobbra méretezett — a budapesti Melocco cég kivitelezésében — s az ország egyik legdrágább színházát : 450 000 koronáért. A színház építésének a körülményei még sokáig emlékezetesek maradtak a város lakói számára, ákik a város vezetőit és a színügyi bizottság tagjait még sokáig szapulták a hatalmas beruházásért, amely — köztudottan — 100% fölé emelte — természetesen az egyéb városi kiadásokkal egyetemben — a város pótadóját. A pozsonyi színügyi kerületbe tartozó színházat — végül is — 1911. szép. 4-én nyitották meg Strauss Cigánybáró című operettjével. A színház ettől kezdve a város egyik legmozgalmasabb és legélénkebb kultúrcentrumává változott. A nyári és a téli idényekre jelentkező szín- társulatok és alkalmi együttesek sokszor nehéz döntések elé állították a polgármester mellé megválasztott színügyi bizottságot, amelynek a két világháború között 1 mérnök, 1 plébános, 2 ügyvéd, 2 középiskolai igazgató (az egyik ambiciózus színműíró is volt!), 1 kereskedő, 2 ipari vállalkozó, 1 vállalati igazgató, 1 újságíró és 1 hegyközségi bíró volt az állandó tagja. A színügyi bizottságnak rajtuk kívül még — hivatalból — a színészed ügyek előadója a városnál, a rendőrkapitány, a városi mérnök, a városi üzemek igazgatója, a város tisztiorvosa és a város tűzrendészed előadója is tagja volt. A tagokat 3 évenként választották a képviselőtestületi tagok sorából. A színház mindig a város kezelésében működött, színházi szabályrendelete az intézmény minden problémáját a képviselőtestület hatáskörébe utalta, másodfokon járva el a színügyi bizottságtól — azaz a színház szellemi vezető testületétől — a hozzá fellebbezett ügyekben. Fenntartására 66
