Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században
szakainak — bizonyos fokig még a mának is — alapvető meghatározójaként. Ezt azonban együtt tette a reformkori megyével, annak jobb és előrelátóbb vezetőinek a támogatásával. Annak ellenére, hogy a viszonylag kishatárú mezővárosban nem volt ekkor még jelentős gazdasági bázis, hogy a kulturális igény még csak a városlakók vékony rétegében mutatkozott, mégis látnunk kell azt az eltökéltséget és elszántságot a mezőváros vezetőiben, hogy a kezdetben még csak a primus inter pares szerepet betöltő neves helység („nevezetes városunknak nemes Somogy vármegyében levő elsősége”) a végleges megye- székhelyi rang eldöntéséhez a nélkülözhetetlenül szükséges kulturális felépítményt — a szűkös anyagi lehetőségek ellenére is — megalapozhassa. Ezt a hatalmas lendítő erőt jelentő városépítő, városszépítő és városvezető ambíciót — az előrébblátó megyei köznemesség támogatását felhasználva — valóban párját ritkító társadalmi bázisú társulati iskola és kórház látott napvilágot a kései feudalizmus utolsó félszázadában Kaposvárott, amely mögött mindig ott volt érezhető a városvezetés elszántsága. Es ha ezen intézmények az alapítás kezdő éveiben még nem is tudhatták maguk mögött a biztonságos jövendőhöz elegendő dologi és a személyi feltételek szükséges és kívánatos együttesét, ilyenkor a megyeszékhelyi lelkesedés hitelezte és előlegezte meg bátor és elszánt akaraterejével a vágyakat, sokszor ugyan fiaskóba fulladóan: e vágyak és tervek azonban a reformkor mezővárosában valóban olyan eredményeket tudtak felmutatni a reformkori köznemesi megye támogatásával, amely — nemegyszer — maga mögött tudhatta az ország tudományos köreinek is az elismerését. Ilyen volt — többek között — 1843-ban az akadémia első titkárának: Döbrentei Gábornak az a javaslata, hogy a Magyar Tudományos Társulat vállalja magára a Berzsenyi-díj kuratóriumának a szerepét, eldöntendő a megye részéről — a hazai tudósok értékes és hasznos műveinek az elismerő jutalmazására — alapított „Berzsenyi-koszorú” sorsát. E kulturális tevékenység vizsgálatánál — kétségkívül — szerencséje volt a mezővárosnak és a megyének is abban, hogy a megyeszékhely-mezővárosból igazgathatta másodalispánként a vármegyét az a művelt s neves iskola- és irodalombarát: Sárközy István, akinek a vendégszerető nagybajomi házát — jelentős szellemi központként — a kor számottevő írói (Csokonai, Berzsenyi, sógoraként pedig Pálóczi Horváth Ádám ott is lakott) több ízben is felkeresték, értékes és a kor színvonalán álló tékáját pedig levelezésükkel gyarapították (Kazinczy, Berzsenyi). Különösképp sok jeles szakember kereste fel Sárközyt — a szellemet egyébként pangásra kényszerítő megyében — a csurgói kálvinista iskola és a Belső-somogyi Református Egyházmegye sorsát rendszeresen innen irányító felügyelet kapcsán. Sárközy volt Berzsenyi egyik megyebéli támogatója is — Kazinczy levélbeni ajánlására: „a liryca poezisben ő a fejedelmünk”, akit Somogyba költözése után — neve és gazdagsága egyre gyarapodván — csakhamar táblabíróvá nevezték ki a Niklára való letelepedés utáni ötödik esztendőben : 1813. augusztus 23-án.49 A két kiváló férfiúnak a Megyei Olvasótáron keresztül — valamint a megyei közgyűlések ürügyén is — igen jelentős 30
