Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra
Dunántúlon az egy főiskolára jutó lakosok számla 131 134 volt, addig Dél- Dunántúlon ez az arány kiéit és félszeresénél is több, azaz 336 370 volt. A két régióban — végül is — összesítve a közép- és főiskolák számát a feudalizmus zárókövénél: 1846-ban megállapíthattuk, hogy 'hazánk 63 főiskolájából 13 (20,63%), 144 középiskolájából pedig 26 (18,05%) működött Dunántúl egész területén. * * * % A polgári közigazgatás vezetői Dunántúlon — a győri tankerületi fő- igazgatóságon keresztül — már 1849. március 26-án— részletes jelentéseket kérettek be a tanodák állapotáról, a tanulók és a tanítók iskolai tevékenységéről. Az iskolaigazgatók a tanulók, a tanítók és a tanárok erkölcsi és politikai magatartásáról — rendszerint —• pozitív képet igyekeztek festeni. Jellemző és szinte általánosítható volt Nagy Pál ferenoesrendi áldozárnak, a mohácsi kisgimnázium igazgatójának a jelentése tanárairól: „Politikába nem avatkoztak, sőt mindig oly viseletét mutattak a tanárok, miszerint azt lehetett róluk ítélni, hogy az uralkodóház és a kormány iránt tisztelettel viseltettek légyen” — igaz, nyomban hozzátette: „.. . ámbár azt, ki belsőképpen mit érez, a határozott emberi ész el nem érheti, s meg sem tudhatja.”8 A rendelkezés értelmében a győri tanulmányi kerület főigazgatójához, akihez Dél-Dunántúl iskolái is tartoztak, sűrűn futották be a népiskolákról, a közép- és a főiskolák működéséről a jelentések 1849 tavaszán. Dunántúl nagyobb városaiban és a mezővárosokban jóformán csak az elemi iskolák működtek, a nagyobb fő- és középtanodai épületekben ugyan elkezdődött a tanítás, pár hét múltán azonban katonai beszállásolásokra került bennök a sor, kórházak és foglyok elhelyezésére vették igénybe épületeiket. Ahogy írták a jelentések: „ ... a haza borús körülményei”, ,,a honunkat dúló harci viszonyok között el kellett az ifjúság tanítását halasztani”.9 Révkomárom is elkezdte a tanévet, később azonban „tettleg ostrom alá kerülvén” félbe kellett az oktatást szakítani.10 A szombathelyi líceumi ifjúság is azonnal abbahagyta az iskolába járást, mihelyt beporozták őket a nemzeti őrseregbe. Nehéz esztendő elé nézett a kaposvári gimnázium iskolatanácsa is, amely egyrészt a császári hadsereg beszállásolásától félt, másrészt pedig aggodalommal szemlélte, hogy „a műveltebb ifjúság nagyrószint fegyvert fogott”. A „zavaros idők” és a kolerától való félelem következtében a tanulók elhagyták a möhácsi kisgimnázium padjait is és „mesterségekre állottak”. Vegyük számba a dunántúli gimnáziumok tanulólétszámát az önkényuralom előtti esztendőkben: A táblázat szerint Észak-Dunámtúl gimnáziumaiban csaknem kétszer annyi tanuló járt az 1846/47. iskolai esztendőben (1915), mint a dél-dunántúliakba (954). Az össztanulók 66,74%-a járt Észak-Dunántúl 9 gimnáziumába, 33,25%-a pedig Dél-Dunántúl 5 középiskolájába. Ez az arány az 1847/48-as tanévben is csaknem ugyanilyen volt (1825:972, illetve 65,24% :34,75%). 299
