Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

III. Dunántúl művelődéstörténetéből - 1. Középiskola és középfokú oktatása Dunántúlon a XVIII-XIX. században - különös tekintettel Somogyra

A harmadik iskolateremtő tényezőre: a polgárságra is tekintve a kaposvári gimnázium volt talán az első középiskola hazánkban, amely egy, már a feudális osztálykorlátokon túlnyúlni kezdő társadalmi együttműködés jegyében jött létre. E mezővárosban tehát két különböző előjellel, de azonos célokat szolgáló kulturális törekvésnek lehettünk a tanúi, mindkét törekvés a polgárosodás jegyében végezvén el a munkáját. A megyei nemességnek az igénye így találkozott a megyeszékhelyi város polgárságának az önérzetes hajlamával,, amikor a létesítendő gimnáziumot már nemcsak a nemesi gyermekek, de a magasabb képzettségre törekvő fiainak a nevelésére is szándékolta tető alá hozni.

A hódoltság pusztulásának a következményei még a későbbi századokon keresztül is szembetűnőek voltak a tájon. E tekintetben Dél-Du- nántúl rendkívül hátrányos helyzetben volt Észak-Dunántúllal szemben. 1766-ban még csak két középiskola működött a tájban, egyetlen püspöki szeminárium, addig Észak-Dunántúlon már 12 középiskola és egy akadémia, s 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola. Ezeknek az aránya a századfordulóra még mit sem változott. 1792-ben még mindig csak 3 középiskola található a déli négy megye területén, s átmenetileg egy akadémia és egy püspöki szeminárium, míg Észak-Dunántúlon ugyanakkor 11 középiskola és 5 püspöki szeminárium, illetve protestáns főiskola.

De a többi paraméterek is Dél-Dunántúl hátrányos helyzetére utalnak. Míg Észak-Dunántúlon — az 1787-es népesség számot véve alapul — 83 486 lakos jutott egy középiskolára, addig Dél-Dunántúlon a kétszeresénél is több: 236 466. Míg Észak-Dunántúlon a középiskolák sűrűségére utalóan: az iskolák egymástól való távolsága 35,50 km volt, ez az átlag Dél-Dunántúlon már több mint a kétszerese: 84,20 km volt. Ennél már csak a horvát—szlavón területek középiskoláinak az átlagtávolsága volt rosszabb.

A XVIII. századi középfokú oktatás viszonyainak különösen értékes forrásaiból: az iskolai anyalkönyvékből, az ösztöndíj-táblázatokból, az értesítőkből s a különféle diákösszeírásokból lehet összeállítani az iskolák földrajzi elhelyezéséről, egymástól való távolságáról, a lakosság számához mért iskolaellátottságról szóló adatokat.

Az iskolák léte azonban nemcsak a társadalmi osztályokkal volt erős összefüggésben, hanem — indirekte — a gazdasági élettel is. Tájunkon — mint már említettük — a városi fejlődés hiánya az agrárjellegű táj hátrányára is erősen befolyásolta a tanulási kedvet, amely Zalában valamivel jobb volt. Somogybán már kevésbé, s Tolnában talán a legkedvezőtlenebb, noha a területén is működött két kisgimnázium és maga a megye — a dunai víziót mentén — erősen előrehaladt a mezővárosiasodásban is megmutatkozó kispolgárias fejlődésben.

A tanulók társadalmi megoszlását illetően a XVIII. század középiskolájában a nemesi származású diákok mellett már találkoztunk a feltörekvő polgárság fiaival, de a jobbágy-paraszt szülők gyermekei is bejutottak azokba 15—20%-os arányban Ambrus-Fallenibüchl Zoltán kutatásai szerint. Sok tehetséges és földhözragadt jobbágy-paraszt fiú szolgadiákként („crendencialis fiúk, szolgatanulók”) végezhette el a középiskolai tanukná294