Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 9. A szocialista somogyi levéltárügy évtizedeiből (1950-1982)

natkoznak. A másik vizsgálati szempont pedig — ugyanilyen összehason­lítással — a pénzügyi ellátottságunk kérdését vette szemügyre. A Somogy megyei Levéltár — amikor 1968-ban a korábbi állami ke­zelésből tanácsi fenntartás alá került — rendkívül hátrányos helyzetben volt. Mind a személyi ellátottság mértékét tekintve, mind pedig pénzügyi­gazdasági vonatkozásban csak szerényen voltak biztosítva az eredményes munka feltételei. Az adott körülmények között az intézményi munka foly­tatása jelentős erőfeszítések árán volt biztosítható. Mindezek bizonyítása érdekében vessünk egy pillantást az alábbi táblázatra, amelyben bizonyos mutatószámokat a mi levéltárunkra és az országos levéltári hálózat átla­gára vonatkoztatva számítottunk ki Balázs Péter hivatalos közleményei alapján.9 1968. 1970. Megnevezés Somogy Országos tanácsi levéltári hálózat Somogy Országos tanácsi levéltári hálózat Egy főre jutó levéltári anyag (fm) Egy tudományos dolgozóra 721,50 657,26 636,28 496,79 jutó levéltári anyag (pm) Egy főre jutó ellenőrzendő 1443,00 1429,98 1484.66 1172,21 szervek száma Egy főre jutó ellenőrzött — — 100 61 szervek száma Egy főre jutó ellenőrzési — — 34 14 esetek száma Egy főre jutó kutatók — — 33 13 száma Egy főre jutó kutatási — — 14,42 10,41 esetek Egy főre jutó — — 24,71 56,55 ügyfélforgalom száma — — 43,14 69,26 A fenti számok, mint látjuk, a személyi ellátotság mértéke és az el­végzendő archiválási tennivalók közti viszonyt jelentik. Célszerű lesz azonban a továbbelemzés érdekében még néhány számszerűséget segítsé­gül hívnunk. A szocialista levéltárügy első két évtizede alatt: 1950—1970 között a levéltárunkban őrzött iratanyag 102,45%-kal nőtt, országosan a növeke­dés 110,34% volt. Míg azonban az országom hálózat anyaga 1968—1970 között már csökkent, levéltárunkban ez a növekedés, bár a korábbi évek­nél lassúbb tempóban, de mégis továbbtartott. Ide kívánkozik még az is, hogy 1970-ben a levéltári anyagokat mércének véve csak 50%-nyi irat- mennyiség azonnali átvétele vált volna szükségessé, míg országosan ez az arány csak 35,73%. 280

Next

/
Oldalképek
Tartalom