Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 9. A szocialista somogyi levéltárügy évtizedeiből (1950-1982)

9. A SZOCIALISTA SOMOGYI LEVELTARÜGY ÉVTIZEDEIBŐL (1950—1982).

A szervezetlenség jellemző tünete volt a felszabadulás előtti korszak magyar levéltárügyének. A magántulajdon alapján álló társadalmi rend keretében kallódó iratok, irattárak s levéltárak sorsának a bizonytalansága járt e szervezetlenség nyomában. Ezt az állapotot tükrözték vissza a Belügyminisztérium hatáskörébe tartozó levéltárakról készült korabeli jelentések is a harmincas és negyvenes esztendőkből. E jelentések, amelyek megdöbbentő képet rajzoltak a megyei és a városi levéltáraikban lévő iratok helyzetéről, a magyar levéltártörténet szomorú korszakának képezik a dokumentumait.

Vigasztalan és nyomasztó az a kép — e jelentések sorában —, amelyet Berlász Jenő nyújtott 1940 nyaráról tizenegy somogyi, főként a barcsi járás községeinek az irattárairól, amelyeket a „közömbösség, érzéketlenség és gondviseletlenség” ítélt pusztulásra, amelydket a felügyelethiány, „a szabadjára engedett selejtezések” változtattak „irattemetőkké”, amelyeket soha nem látott a vármegyei levéltár, s soha semmiféle ellenőrzésben nem részesültek, amelyeknek végső menedékei a padlások, a lomtárak voltak, s bennök folyó iratpusztításoknak a megakadályozására, még kevésbé rendezésükre és leltározásukra semmiféle intézikedés nem történt.

De nemcsak a barcsi járás községeinek az irattárai jutották e szomorú sorsra, hanem a megyeháza csaknem közvetlen tőszomszédságában lévő Kaposvárnak a levéltárát is ugyanolyan felelőtlenség és közömbösség juttatta a pusztulás szélére. „E városnak levéltára nincsen, 1894 előtti időből mindössze néhány adóikönyve maradt fenn”, kezdte 1941. június 5—7-i helyszíni ellenőrzéséről készített lehangoló jelentését Ha Bálint, az Országos Levéltár kiküldöttje. Az elpusztult iratok sorsáról a polgármester nem tudott felvilágosítást adni. A harminc éve szolgáló idős irattáros ugyan hallotta, hogy a város levéltárát még a múlt század végén egy nedves pinoébe hurcolták, ahol egy szálig elpusztultak az iratok. Ez volt a város levéltárának történetében az első katasztrofális iratpusztítás, amelyben az 1894 előtti iratoknak pecsételődött meg a sorsa.

De nemcsak az 1894 előtti, hanem a későbbi iratok is — kísérteties hasonlatossággal — felelőtlenség közepette pusztultak el. A város annyira nem törődött történelmének a dokumentumaival, hogy még rendszeresített irattárosi státusa sem volt a felszabadulás előtt, nemhogy levéltárosa. Az 1941-ben még meglévő, 140 folyómétert kitevő közigazgatási iratai a városháza második emeleti három kis szobájában voltak elhelyezve, az adóhivatal iratai és főkönyved pedig — mintegy 30 folyóméter terjedelemben — a négyszögletű toronyszobában, részben polcokon, részben pedig földön, kupacokba hányva, ömlesztett állapotban.

Az e toronyszobában lévő anyagnak a nagyobbik része éppen abban

268