Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században

juk — a protestáns lakosságú országrészek közepette (Kecskemét, Debrecen) felállított piarista középiskolák kapcsán. A rendfőnök — lényegében — azért írta meg a helytartótanács háromszori sürgetésére Vály Jánosnak, Festetics Antalnak, Csapody Gábornak és némely kaposvári tanács- béli vezetőnek az iskolaalapítás indokolatlan reményeinek az eloszlatására megfogalmazott teljesíthetetlen feltételeit.

Ha a benedekrendiekkel meghiúsult tárgyalások sikertelensége nem is hagyott mély nyomot a város és a megye vezetőiben, a piaristák teljesíthetetlen feltételei azonban már hidegzuhanyként érték őket. Jól tapinthatta ki ezt Bolla provinciális is, nyilván ez volt a legfőbb oka levele megírásának, érezvén a fonák helyzetet, hogy a Rend, mint a megye új földesura, a friss beiktatás után, máris olyan feltételeket szabott, amelyek egyaránt teljesíthetetlenek voltak a város és a megye számára. Visszásnak tarthatta még annak a nyers kimondását is, hogy a Rend nem akar áldozatot hozni a kaposvári gimnáziumért, mivel még élénken élt az emlékezetében az a gesztus is, amellyel a Rend birtokainak az átvételéhez: 1809- ben a megye birtokosai 35 000 forint kölcsönt adtak a kormányzó testvérének, azzal a segítő szándékkal, hogy a megyében a még teljesen ismeretlen rend házi kezelésbe vett birtokain a gazdálkodás megindításához támogatást nyújtsanak.29 De nem kevésbé volt eredménytelen a Rend jószágkormányzójánál a város elöljáróságának a kérelme sem, amelyben 1829-ben a nemzeti iskola új épületének az építéséhez 400 mérő mész olcsó áron való átengedését kérte, mindhiába.

A harmadik középiskola-alapító tényező a polgárság lehetett volna, amelynek a soraiban az 1828-as országos összeírás szerint kevesen voltak találhatók a megyében és a városban, de elég kevésnek bizonyult még az iparosoknak, a kézműveseknek és a kereskedőknek is a száma magában a városban. Az említett két megyebéli mezőváros: — a 13 mezővárosból — Kaposvár és Szigetvár rendelkezett csak szerény iparosréteggel és kevés kereskedővel. A megyebéli arány ennél rosszabbnak volt mondható, hisz 1828-ban mindössze csak 1279 volt a kézművesek száma, 198 a kereskedőké és 39 a tőzséreké a nagykiterjedésű megyében. Így a polgárság aligha lehetett középiskola alapító tényező a megyeszékhelyi mezővárosban.

Volt-e a mezővárosnak a kései feudalizmus korában középiskola fenntartó kapacitása? Aligha. Ami volt, az nagyon szegényes és nagyon szűk bázisú volt. A messziről jöttéknek kellett — többször — az ittenieket inspirálni a művelődés érdekében, amelyben — mint Barcza Károlynak a megyéhez: 1819-ben küldött jelentésében olvashattuk — a gimnáziumban tanítóknak „egy ily kellemetlen és unalmas vidéken kölletik virágzó ide- jeket a közjóért föláldozni.”30 A mezővárosban nem lakó földesúr ugyan nem tagadta meg a székhelyvárostól —• már csak a piaci szempontok miatt sem — a támogatását, amely azonban többnyire csak természetbeni juttatás volt, de a kulturális segedelem lényegét, maga a megye is, csak a naturáliák biztosításában látta elsőrenden, meg a társadalom önkéntes áldozatvállalásában, az adakozások és a gyűjtések eredményeiben. A város polgárai és vezetői számára azonban — mind a mai napig — ezért volt olyan jelentős a megyeszékhely rangjára való apellálás, a megyebeli városok elsőségéért való áldozatvállalás szerepe és funkciója.

20