Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

Az alapító tagoknak 100 pengő tagdíjat kellett lefizetniük belépésük alkalmából. A kaszinók választmányai — exkluzívabb jellegüknek meg­felelően — csak két tag ajánló aláírásával vehették fel új tagokat. A tag­felvételi kérelemről titkos szavazással döntöttek a választmány tagjai. Az 1932-ben alakult „Balatonjöldvár Üdülőkaszinó Egyesület”-nek 21 alapító tagja közül csupán 2 (a fürdőorvos és az építészmérnök) volt hely­beli, valamint az illetékes járás főszolgabírója és postafőbiztosa a járási székhelyről, a többi fővárosi volt. Foglalkozás szerint az alapító tagok közül 4 volt az ügyvéd, 2 a mérnök, 2 a kereskedő, 2 a cégvezető, 3 az igazgató, 3 a tisztviselő és egy a szállodás. 1934-ben már a második kaszinó is megalakult Balatonföldváron 29 taggal: Hungária néven. Ennek már 17 tagja volt helyben, s egy a megye- székhelyről, 11 pedig Budapestről. E kaszinótagság között is, az előbbihez hasonlóan 3 volt az ügyvéd, 2 a földbirtokos és nagybérlő. 4 az orvos, 9 a köztisztviselő, 1 a szállodás, 2 a mérnök, 4 a magánzó, 3 az igazgató és 1 pedig katonatiszt. A fürdőegyesületek tevékenységét tükröző 1939. évi jelentések és az 1940. évi tervek alapján átekinthettük a déli parton az egyesületek által végzett legjelentősebb munkálatokat: A balatonmáriai fürdőegyesülst fásítási és parkosítási munkái mellett a legkiemelkedőbb akció az ivóvíz biztosítása volt, valamint a gyorsvonat megállítása az üdülőhelyen. Terveikben állandóan sürgették a villanyvi­lágítás bevezetését és új teniszpálya építését. A balatonfenyvesi egyesület új fürdőtelepe rendezésével és fásításá­val végzett elismerésre méltó munkát. Teniszpályát is épített és sokat fá­radozott a hazafias és a társadalmi ünnepségek, a különféle tanulmányi és szórakoztató kirándulások rendezése érdekében. Figyelemreméltó erő­feszítéseket végzett a fürdőtelepek élelmiszerellátásának a biztosítása ér­dekében is a Hangya szövetkezet bekapcsolásával. Terveik között egy kultúrház építése és egy múzeum létesítése is szerepelt. A jonyódbélatelepi egyesület is jelentős tevékenységet végzett szép parkjai és sétányai gondozása érdekében. A vízmű üzemeltetésével pedig kimagasló kommunális tevékenységet fejtett ki. A jonyód—sándortelepi egyesület pedig elévülhetetlen érdemeket szerzett a partfürdő örökbérletbe vétele által, amelyen 500 m hosszú sé­tányt épített ki. A fásítás, a virágosítás, a közvilágítás és az ivóvíz (egy fúrt és egy ásott kút létesítése) gondjai mellett sokat fáradozott egy mozi­üzem létesítésén. A fonyódligeti egyesület pedig különösképpen jelentős munkát vég­zett a partvédőmű kiépítésével, egy artézikét fúrásával, s egy teniszpálya építésével. Tető alá hozta útburkolási szabályrendeletét is. A Jankovich-telepi (Szabadság-telepi) fürdőegyesület kaszinóépületé­nek a bővítésén fáradozott és terveket készített a telep vízvezetékének az elkészítésére. A balatonboglári egyesület igen sokoldalú és sokszínű tevékenységgel elvégezte fürdőházainak a festését, nyilvános mellékhelyiségeibe a víz­vezeték és a tusolok felszerelését, a gyep- és virágágyak, a virágházak épí­tését, a parki sétányok padjainak az átfestését, a teniszpályák gondozását, 201

Next

/
Oldalképek
Tartalom