Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

részint a Dunántúl és Pest kapcsolatát, részint pedig a Pestről a tenger felé vezető út egy hosszú szakaszán gyorsította volna meg általa a szállítást.

Sajnálatos, hogy a feudális kor anarchiájában a Széchenyi tervnek a rokon Festetics család volt a legelszántabb ellensége, az a család, amely a XVIII. században még Georgikont alapított, Helikont szervezett és hajóarzenált épített (Christoph gálya 1753, Phoenix 1797), a reformkorban pedig már reakcióba húzódva szemlélte és támadta a nagy rokon terveit, miután a szállítás a korábbi évtizedekben az ő vitorlás gályáiknak volt a monopóliuma.

A balatoni falvak lakói pedig — e történeti korszakban, még a polgári korszakban is — jórészt „csak” éltek a Balatonból, halászták halait, házaikat és pincéiket borították nádjával, vermeket töltöttek meg hűsitő jegéből, azonban alig fürödtek benne. Igen találóak — idevonatkozóan — Jankó Jánosnak, a balatoni halászról: 1902-ben irt sorai: „... szereti a halat, a halászatot, de nem a vizet. Nem fél tőle, csak respectálja. Víz mellett született és nőtt fel, uralkodott rajta, de azért 10 halász közül kilenc nem tud úszni. A nyári forróságban élvezi a tükrét, gyönyörködik benne, de fürödni nem kívánkozik és 10 halász közül kilenc sohasem is fürdőit benne.”

Mindezekért az elmaradt állapotokért — természetszerűleg —- azok a tényezők is felelősék voltak, és az a szemlélet is felelőssé tehető, amely a fürdés jogát — a nagybirtok kezében lévő tópart és vízjog kapcsán — a földesúri jogok közé sorolta. így a fürdés, az üdülés, a belső és külső idegenforgalom, a hétvége vívmányai a XX. századé voltak, s csak a felszabadulás után kialakult társadalmi rendszerünkben váltak fogalmakká és megvalósult realitásokká.

2. A kapitalizmuskori fürdőkultúra

A dél-balatoni fürdőkultúra kapitalizmuskori fejlődése is két nagyobb szakaszra bontható a századforduló előtti évtized cezúrájával. Az első korszak nyitását az 1858-ban megkezdett, s a déli tópart stabilizálásához vezető vasúti pályatöltési és építési munkálatok képezték, formálisan is gátat húzva a Tó dél felé irányuló kiöntései elé. E feltöltési munkák igen jelentősek voltak a déli part megerősítésében és megvédésében is. Nemcsak a berkek, a bozótok, a mocsaras területek és a vadvizek kiszárítását segítette elő e töltés, hanem ez akadályozta meg a világosi, a szabadi, a földvári, a szemesi, a bogiári, a fonyódi és a herényi meredek homokpartok további alámosását is. A vaspályának első állomásai a somogyi parton ekkor még csak Szántódon, Bogláron és Szentgyörgyön voltak. Még Siófoknak sem volt az első két évben indóháza, mint ahogy a Szántód és Füred között forgalmat lebonyolító Kisfaludy gőzös sem tudott Siófokon kikötni, csak a szántódi vasútállomás előtti „hajókiállónál”, ahonnan híd vezetett a Tóra, s csónakok vitték az utasokat a mélyvízben álló hajóhoz. A korabeli sajtó szerint az egyik ilyen beszállásnál esett vízbe Jókai Mór is, komolyabb baja azonban nem történt.

181