Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

hajókázás keleti fantáziájú leírásnak. Aligha hihető ugyanis, hogy a Tó vize júliusiban jéghideg volt, s télen pedig nem fagyott be, valamint azon értesültségét, hogy a Tó mélysége 50 rőf volt (1 rőf=0,77 m), azaz 38 méter.

A hódoltság alóli felszabadulás után a somogyi part vesztesége jóval nagyobb volt az északinál. Az újjáéledés is nehezebben indult e parton, s a kétféle múlt — az eltérő földrajzi környezettől is befolyásoltan — eléggé rányomta bélyegét a két part népére és földjére. Az északi parton már rég a gyümölcsös kert csodája köszöntött a megfogyatkozott lakosságra, míg a déli parton a hajdani életerős települések többnyire pusztákká és halásztanyákká degradálódtak le a Nagyberék területén, ahol is a régi és az új földesurak erőszakos eszközök alkalmazásával kényszerít ették jobbágyaikat az elhagyott földek művelésére. Még a XIX. század első évtizedeiben is, olvashatjuk a megyei közgyűlési jegyzőkönyvekben, a berki jobbágyok többhelyütt (Buzsákon, Táskán is) arról panaszkodtak, hogy „halászkunyhóik leégett ettek s nádjuk elhordatott”.

A Tavat a XVIII. században kezdték „felfedezni” hazánk kiváló földrajztudósai és geometrái, akiknek a száma a különféle hazai és külföldi főiskolák vagy egyetemek elvégzése után igen megszaporodott, tevékenységüket pedig a XVIII. sz. elején feltalált műszerek technikailag is megbízhatóbbá és termelékenyebbé tették. Nemcsak földrajzi leírások készültek a század első felében, hanem ekkor térképezték fel az egész Tavat és a környékét is. Volt mit feljegyezni a kor szakembereinek, hiszen a Tóra ma is jellemző középvízállás körül mozgó vízszint e században volt a legnagyobb. E magas víz hullámzása szaggatta le a szemesi négy sarokron- dellás törökkori palánkfalat, ez moshatta el a földvári és a bogiári őskori földvárak egy részét is, s ekkor: 17204)an húzódott hátra a középkori 108 m magassági szintű Mária-asszony szigetről 112,41 m magassági szintű jelenlegi helyére Vörs község lakossága.

Legyen szabad csak Bél Mátyásra hivatkoznom, aki már 1731 telét Keresztúron töltve tanulmányozta a Tavat. Köztudott az is, hogy ő hívta le Mikoviny Sámuelt, a Balaton hidrográfiailag legértékesebb térképének: az 1744/45-ös vízállási viszonyok alapján való elkészítésére. De lehetne még Rózsás Ferenc, Korabinszky, Fritsch, Kaufmann stb. térképészeti munkáit is említeni, valamint az első és a második katonai térképfelvételeket, a II. József elrendelte kataszteri felméréseket is stb. De ekkor készítette — 1783-ban ■— Dyke kadét mérnöki felvételeit is a Tó melletti Nagyberekről.

Az ország szívéből a Tó déli partján az út csak Lelléig jött, itt a berek útját állta. Mind e körülmény arra is utal, hogy a tájon jóval dinamikusabb volt a fejlődés, mint a Lellétől Balatonszentgyörgyig elterülő részeken. Művelődéstörténeti kutatásaink is arról győznek meg bennünket, hogy a víz- és útmenti települések lakosságának az iskolázottsága és írni- olvasni tudása általában magasabb szintű volt, mint azoké a falvaké, amelyek ezektől az utaktól és vízmentétől távolestek.

Lényegében ugyanezt állapította meg Benda Kálmán is — Az iskolázás és az írástudás a dunántúli parasztság körében az 1770-es években című, a Somogy megye múltjából — Levéltári Évkönyv — 8. kötetében (1977) közzétett tanulmányában, amikor az alábbiakat összegezte: „Vizs178