Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 4. Xantus Jánosról Csokonyavisonta népének
tötte regényes leveleit, hogy nyomorúságos életkörülményeit leplezze és leveleiben sajátosan olvaszthassa egybe álmait és hétköznapjait. Az elismerés idehaza Xantus Jánost elsősorban természettudományos gyűjtőmunkájáért illette, és hálás volt Kossuth egykori katonájának az amerikai életviszonyokat bemutató írásaiért, amelyekben nem a részletek szakhitelét kereste, hanem a képzeletindító, színes, szépirodalmi eszközökkel megírt élményszerű beszámolókat. Amerikai útjainak tanulsága azonban jóélőre sejtette a hazával, hogy a rákövetkező Dél- és Kelet- Ázsia földjén tervezett néprajzi munkássága már olyan gyűjtemény eredményez, amely a Néprajzi Múzeumnak — mindmáig — egyik fundamentumát képezi. Kötetnyi írása maradt hátra, amelynek felsorolása és méltatása ezen ünnepi alkalomnak nem lehet feladata. A hajdani csokonyai köznemes, ha már idehaza nem tudta elmondani véleményét az akkor fennálló társadalmi és politikai rendszer közepette, tettével és tehetségével világszerte bizonyította rátermettségét, alkotta műveit, teremtette meg a Néprajzi Múzeum alapjait, s elismerést kiváltó munkájával nemzetére irányította az Újvilág megbecsülését, arra a nemzetre, amely akkor, a szabadságharc leverése után az abszolutizmus legdurvább önkényében tengette életét. A kiváló természetkutatót, etnográfust, zoológust a Magyar Tudományos Akadémia csakhamar levelező tagjává választotta. A tudós szakember egyszemélyben nagyhírű utazó is volt, aki híres tengeri expedíciói során 89 szigetet és zátonyt fedezett fel Amerika és Ausztrália között. Mindenütt jeles tulajdonsága volt patrióta magatartása, amely a világ útjait járva is megőrizte attól, hogy kozmopolitává váljék. Bárhol végzett topográfiai felméréseket és szervezett kutató expedíciókat, bárki bízta meg állat- és növénytani anyagok gyűjtésével, amint ezt tette a Smithsonian Institut számára is, rögvest gondolt arra, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum is kapjon és részesedjék gyűjtése eredményéből. Amikor 1864-ben végleg hazajött, megalapította a Botanikus-kertet és az Állatkertet, amelyeknek első igazgatója volt. Mint az Állatkert igazgatója fordult — annak támogatása ügyében — a vármegyékhez, így szülőmegyéjéhez is. Az állatkert részvényeseinek társulati elnökeként, 1866. november 28-án, Somogyhoz is küldött körlevelében az alábbiakat írta: „A Pesti Állatkert alig 3 hónapos létezése óta a közönség a hazai egyetemes sajtóban elég jól nyilatkozott, osztatatlan megelégedését vívta ki: de nyilatkozott az a részvétben is, mely a kert megnyitása óta egy pillanatra sem csökkent, mert máris 70 ezren látogatták meg a kertet. A jövedelem egyedül belépti díjakból eddig is meghaladja már a 12 ezer forintot, mely örvendetes eredmény kétségen kívüli kilátásba helyezi, hogy mihelyt a kert beruházva lesz, a részvényesek nevezetes osztalékban is fognak részesülni. Mindebből következtethető, hogy az intézet életrevaló, s mint ilyennek jövője meg van alapítva, sőt nem mondunk sokat, ha azt állítjuk, miként a kert már is Pestváros nélkülözhetetlen intézetévé vált. .Sajnos a megye támogató hozzájárulásában csalódnia kellett. 1868-ban a kormány megbízásából Kelet- és Délkelet-Ázsiai expedícióra indult, innen hozott gyűjteményével vetette meg a Néprajzi Múzeum 162
