Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 2. A Somogyi Levéltár Berzsenyi-dokumentumai
„Jahrbücher der Geschichte und Staatslkunat” is mindig korszerű ismereteiket közölt a modern társadalmi eszmékről, amelyeket „A mezei szorgalom.. mondanivalóiba építhetett be, csakúgy mint az „Oekonomische Neuigkeiten” sok-sok gazdálkodási és pénzügyi cikkeinek gondolatait. Utolsó kölcsönzése halála előtt huszonhárom nappal történt, 1836. január 22-én. Nyilván hirtelen halált hozó bajnak kellett fellépnie ahhoz, hogy a 60 esztendős költőt huszonhárom nappal utolsó kaposvári könyvtári útja után a niklai temetőbe kísérjék. Utolsó kölcsönzésekor a Tudományos Gyűjtemény 1835. évi márciusi és júniusi, a Land und Seereisen 1835. évi februári és a Német Minerva 1835. évi júniusi számait vette magához. (E köteteket családja még ugyanezen év szeptember 16-án visszaszolgáltatta a könyvtárnak.) JEGYZETEK 1. Kölcsönzési napló. 2. „Az irodalom évkönyvei.” 3. „A történet- és államtudomány évkönyvei.” 4. „Külföld.” 5. A Kisfaludy Károly szerkesztette hazai almanach, irodalmi zsebkönyv neve. 6. A „Jénai Irodalmi Újság”. 7. „Reggeli Újság”. 8. „Gazdasági Újdonságok”. 9. „Utazások szárazon és vizen”. 10. A német „Közhasznú ismeretek Tára”. 1976. d) A Berzsenyi-kultusz története (1843—1976.) — Berzsenyi utóélete Somogybán — Sokan és sokszor megállapították már Berzsenyiről — s nem is minden igazság nélkül —, hogy a költő sokszor zárkózott be faluja és birtokai határai közé — halála után pedig — sokszor temették egy ország társadalmának a közönyébe. Ennek ellenére kora és vidéke is számontartot- ta és becsülte, halála után pedig a nemzet egyik tanítójaként túlélte korát, élete és műve átnőtt a mi századunkba, sőt: napjainkba is. Rávonat- kozóan százszorosán is találó, utóélete és kultusza csalk annak az alkotónak lehet, aki éltető eszmeként és progresszióként tud örökségül hagyatkozni a kései nemzedékekre. Nevét és munkásságát —■ hivatalosan is — elismerve még életében táblabíróvá nevezték ki új megyéjében 1813. augusztus 13-án.1 Köz- és ma- gánügyeinék a támogatását, személyének megbecsülését a későbbi esztendőkben sem tagadták meg tőle. 1830. április 26-án a megye közgyűlése újra együttérző támogatásáról biztosította Antal fia katonai felmentését szorgalmazandó a Helytartótanácsnál. A költő háta mögötti megbecsülés a kaposvári vármegyeházán az alábbiakban fogalmazódott meg: „... a folyamodónak személyes tulajdonságai és érdemei, melyek a hazában esmé- retes szép írásaiból is eléggé tudva vágynak, különös tekintetet és pártfogást érdemelnek”.2 136
