Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 7. A tanítók és a sajtó - a) A Somogy

dezett iekolatanácsi ülésről közzétett jegyzetek váltották ki. A megye népoktatására vonatkozó, súlyosan elmarasztaló megállapítások a Szigetvár vidéki Tanítóegylet ülésén nagy vihart kavartak; az Egylet választmánya áprilisban — a már korábban is említett — Nyílt levélben válaszolt Kovács Sebestyén Gyulának. A több hozzászólással folytatódó levélváltásból elénk rajzolódik a megye közoktatásának helyzete, de az is nyilvánvalóvá válik, hogy a tanfelügyelő jószándékú erőfeszítéseit örömmel üdvözölte, támogatta a megye tanítóságának egy számban nem nagy, de agilis, és a közvéleményre növekvő befolyást gyakorló része is.-''2 Némi túlzással azt lehetne állítani, hogy Kovács Sebestyén Gyula itt állta meg a próbát a tanítói közvélemény nyilvánossága előtt; a legfontosabb kérdésekben — bár ez nem zárta ki a további vitákat — maga mögött tudhatta a megye haladó gondolkodású, a népoktatás továbbfejlesztésén fáradozó erőit. „A nyílt levélben uralgó hang és szellem arról győz meg engem, s a felől tesz tanúbizonyságot, hogy önök, tisztelt tanító urak nem bérért dolgozó napszámosai, hanem igazi lelkes ügybuzgó apostolai hazai, s közelebbről megyei közoktatásunk ügyének” — írta a Szigetvár vidéki tanítóknak adott válaszában; s ugyanakkor, a neki címzett szemrehányásokra reagálva, teszi fel a kérdést: „azon csodatevő erőt kívánják tőlem, hogy a tanügy terén századok vétkes mulasztásait én egymagám hozzam helyre?”2'13 A tanfelügyelő tagadhatatlan érzékenységét, sértődöttségét az a korábban idézett kárörvendő várakozás magyarázza, amely a várható kudarcokért, eredménytelenségért eleve a tanfelügyelőt, s személyében a népoktatási törvényt próbálta felelőssé tenni, s ami — a háttérből ügyesen irányítottan — végigkísérte munkásságát. Még meg sem száradhatott a tinta a kinevezésén, amikor egy Somogy megyei falu iskolaügyét ismertető cikk névtelen szerzője a kormányt, az iskolatanácsot teszi felelőssé a közállapotokért, és azt tanácsolja, hogy „a jól fizetett, tankerületi felügyelők ne restelljék végigjárni a megyét, megvizsgálni az iskolákat”.2,1'1 A „szigetváriak” a tan- felügyelő védelmében fogalmazták meg, hogy „tanügyi hátramaradottsá- gunkért egyes embert, akár testületet felelőssé tenni épp oly könnyelmű, mint bűnös eljárás lenne”.245

A népoktatási törvény bevezetését követő években lassú fejlődést regisztrálhatunk Somogy megyében. A népnevelés ügye nehezen törte át a társadalmi közönyt, minden kis eredményért, előrelépésért szívós küzdelmet kellett vívni. E viszonylagos eredményekben kétségtelenül jelentős része volt a Somogynak és a lap körül tömörülő tanítóságnak is. A népnevelés ügye általuk vált társadalmi üggyé, s az idézett, hivatkozott cikkek a néptanítók szakmai közvéleményét is kedvezően befolyásolták. A Somogy — liberális programjának minden ellentmondása dacára — ezekben az években az eötvösi program hatékony támogatója, terjesztője volt megyénkben.

Sajátos ellentmondás azonban, hogy bár a Somogy 1870. december 6-tól „a Somogy megyei Iskolatanácsnak”, december 13-tól pedig a Somogy megyei Tanítóegyletnek is csaknem két éven át „hivatalos közlönye”,246 a 70-es években egyre kevesebb szerepet vállal a népoktatás körül, egyre kisebb teret enged az iskolával kapcsolatos érdemi cikkeknek. Ezt

50