Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
II. 1868 után - 6. A tanítóegyletek
lük harminohatan írták alá a szövetség szerződési okmányát, A résztvevők között találjuk a somogyi tanítómozgalom két tekintélyes és nagy befolyású vezetőjét: a Szigetvár vidéki tanítóegylet kapcsán már említett Elemy Sándort és a lengyeltóti tanítóegylet elnökét, Bánusz Jánost. Bár a szerződési okmányt csak Bánusz írta alá (Elemynek feltehetően nem volt erre szóló felhatalmazása), a szövetség tisztségviselői közé — választmányi tagként — mindkettőjüket megválasztották. A szövetség radikálisabb programját képviselő somogyi tanítócsoportok, főképpen az Elemy vezette szigetváriak kezdettől fogva szembefordulták a mérsékeltebb, a tanítóegyleték célját csupán önképzőköri tevékenységre korlátozó csoportokkal, s ez lehet az alapvető magyarázata a megyei egylet alapszabálya körüli huzavonának. A viták végére az 1874-es esztendő tett pontot: a belügyminiszter — a Rill ellen 1873-ban megindított kultuszminisztériumi hajsza betetőzéseképpen — betiltotta a Magyarhoni Tanítóegyletek Országos Szövetségét. Ez az intézkedés, amely szerves része volt a párizsi kommünt követő reakciós, munkásmozgalom-ellenes •— sőt mindenféle haladó szervezkedéssel leszámoló — belpolitikai intézkedéseknek, erőteljesen befolyásolta a magyarországi tanítómozgalom további fejlődési irányát és politikai karakterét. Az intézkedés Somogy megyei következményei közül elsőként azt említhetjük, hogy Elemy Sándor, akinek szervező tevékenységére, radikális programjára korábban is utaltunk, már 1873-ban elhagyta a megyét, a temesvári községi elemi népiskola igazgatója lett. Távozásával megtorpant a Szigetvár-vidéki Tanítóegylet tevékenysége, s ez a megyei szervezet további működésére is kihatott; az 1870-es évek első felének közoktatáspolitikai tárgyú vitái, követelései elcsendesedtek. A Somogy megyei tanítómozgalom „konszolidálódását”, a tanítók megyei önképző és segélyegyletének rendszeres és rendeltetésszerű tevékenységét az 1874. évi közgyűléstől követhetjük nyomon. Igaz, az 1874. november 13-án mintegy 70 résztvevővel Kaposvárott megtartott ülésen még mindig a szervezeti és szervezési kérdések domináltak; a napirend egyhar- madát a minisztérium által kifogásolt alapszabály korrekciója, ill. a választmány tevékenységének körvonalazása jelentette. Az elnöki jelentés ugyanakkor örvendetes létszámgyarapodásról számolt be: a 40 „kötelezett” tagon — a községi iskolák tanítóin — kívül 84 „önkénytes” tag kérte felvételét. Ez lehetővé tette, hogy a megye hét választókerülete közül hatban — a tábi kivételével, ahol a kis létszám ezt nem indokolta — kerületi egyleteket szervezzenek, ill. rendszeresebbé tegyék a korábban alakult járási egyletek tevékenységét. Kimondták, hogy az egylet tagjai más egylethez nem tartozhatnak, és szabályozták a tagdíjfizetés mértékét és módját. Néhány közérdekű kérdés megvitatása, így pl. a községi tanítók iskolatanácsi képviseletének megválasztása után került sor az első kifejezetten továbbképzés jellegű programra: Kovács Sebestyén Gyula „imétermérték gyűjteményét ismertette és mutatta be, felMván a tagokat, hogy a métermértéket még a tanév folyamán ismertessék iskoláikban, de azon kívül a közéletben is használjunk fel minden alkalmat azok ismertetésére”.172 Az 1875. évi, szintén Kaposvárott rendezett közgyűlésen az időközben 140-esre nőtt tagságból — a szürettel ütköző rossz időpont miatt mindössze 66-an jelentek meg. Az alapszabályok jóváhagyását bejelentő elnöki 35
