Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

II. 1868 után - 4. Új tantervek - új feladatok

„Távolról sincsenek birtokában azon ismereteknek, melyek a mai életviszonyok között, a műveltség jelen előrehaladott korában szükségesnek vélnénk” — állapította meg a közigazgatási bizottság 1878-as 'félévi jelentése.10'1 Az írni—olvasni tudás javuló aránya önmagában nem lehetett meggyőző érv a népiskolát — anyagi terheinek növekedése miatt is — bizalmatlanul, gyanakodva fogadó paraszti és agrárproletár tömegek számára. A hagyományos jobbágy-paraszti életforma és gazdálkodás válságának időszakában a népiskola szerény próbálkozása valamiféle, az életben közvetlenül is felhasználható gyakorlati ismeretek oktatására (mezőgazdasági, háziipari és háztartási ismeretek) ugyancsak kevéssé lehetett meggyőző. Más a helyzet a megye városaiban és iparosodó településein. „Az iparos osztály megértette a kor intő szavát, s mindenütt úgy növendékeit, mint családtagjait szorgalmasan oskoláztatja” — jelentette Somogyvárra, Lengyeltótira és Szőlősgyörökre hivatkozva már 1873-ban a lengyeltóti szolgabíró.105 Az iskolát körülvevő társadalmi környezet érdekei és igényei tehát az előírt feladatoktól, az iskola hivatalos funkciójától lényegében eltérő és ellentmondásos elvárásrendszer erőterébe helyezték a kor néptanítóját.

A tanítók munkájával kapcsolatos gondok, panaszok és bírálatok állandóan visszatérő témái ezekben az években mind a tanfelügyelői jelentéseknek, mind a tanítók különböző megnyilvánulásainak. Ezt a feszültséget a 70-es években az az erősödő igény is fokozta, amely hivatalosan, tantervben, rendeletekben rögzítetten, de az iskolák nagy részének közvetlen környezetéből eredően is, a népiskola és a tanítók feladatai közé sorolta a gyakorlati mezőgazdasági és a háziipari ismeretek oktatását.100

De új feladatok kerestek gazdát az iskola köré szerveződő közművelődési tevékenység fokozatos kibontakozásával is. Mint erről a későbbiekben részletesebben is szólunk, a szervezett felnőttoktatás, a helyenként létrehozott népnevelési egyletek, a gyarapodó népkönyvtárak és olvasókörök születésénél is ott bábáskodtak a falu tanítói, legtöbbször a hagyományos egyházi-kántori és jegyzői és a megújuló iskolai tevékenységükhöz kapcsolva az újabb tennivalókat.

Az iskola tartalmi és szervezeti változásai egy sereg új, adminisztrációs teendőivel (órarendkészítés, a haladási és mulasztási naplók rendszeres vezetése, leltárak készítése) és számtalan kimutatási és bejelentési kötelezettséggel (pl. a hiányzók nyilvántartása és havonkénti jelentése) jártak együtt. Mindez együttesen magyarázza, hogy az oktatásügy régóta sürgetett és várt nagy változása — számtalan rendezetlen kérdésével — sokszor elviselhetetlennek tűnő pszichikai teherként nehezedett a tanítóságra. Csukly Károly, az elismerten kitűnő kaposvári tanító a megyei tanítóegylet 1875. évi gyűlésén „a zúgolódás egy nemével említette fel a népiskola és a tanító iránt folyton fokozódó igényeket — olvashatjuk a közgyűlés jegyzőkönyvében. — A közönség már nem elégszik meg azzal, hogy a tanító tanítani tudjon; most már azt kívánják, hogy mindenféle mesterségben is mester legyen, de azért a tanítók igényei ne fokozódjanak a közönség (=a társadalom) irányában .. .”107

24