Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

kevesebbel kifejezni magát. Emlékszem, amint kis zsebkésével mennyit vakargatta festményeit, hogy semmi felesleges ne maradjon a vásznon. Ö kitűnő rajzoló volt, de piktúrájának nem volt intenzitása. Élete vége felé szinte spirituálissá váltak munkái. Hogy „a jobb ellensége a jónak”, ezt Rippl-Rónai eszességével hamar felismerte, amikor elvül fogadta, hogy amit ma megfestett, ahhoz holnap már nem nyúl hozzá. Nemcsak a festék intenzitását üti a ráfestés, de a festő hangulata, lelkiállapota is változik egyik napról a másikra. Az első impresszió frissességét, életteljességét csak „prima” festéssel lehet elérni. Az ilyen festési mód azonban nagy fegyelmezettséget, tökéletes rajz és modellirozási készséget feltételez.

Meg vagyok győződve, hogy vázlataim kiállításával sokkal több sikert értem volna el, mint a legtöbb nagy képemmel. És sajnos vázlataim nagy részét elajándékoztam. A túlzott lelkiismeretesség a piktúrában nem előny. Bizonyos könnyedség, majdnem azt mondanám könnyelműség jobban átsegíti az embert a nehézségeken.' A tehetség mellett jellembeli tulajdonságok döntik el a piktori jelentőséget. És magának kell rájönni, az embernek a legfontosabb dolgokra, a nagy igazságokra. Nekem legalább is nem volt szerencsém abban, hogy kellő időben tapasztaltabb mester figyelmembe ajánlotta volna a legfontosabb dolgokat és szisztematikusan irányított volna. Az iskolában, főleg a Julian Akadémián tapasztaltam, hogy a kollégák munkáival való összehasonlítással tanul az ember legtöbbet. Ugyanazt a modellt festettük és mindegyik mást csinált belőle. A vászonra nemcsak a modell kerül rá, de maga a festő is. Itt, ahol annyi különböző nemzetiségű fiú volt együtt, szinte a nemzetiségi és faji különbség is megkülönböztethető volt a munkán. A Hollósy-iskolában, Münchenben még túl fiatal voltam, hogy ezeket a különbségeket tudatosan észlel-, tem volna. Hollósy bizonyos irányban kitűnő mester volt, megszerettette velünk a részletek formatanulmányozását. Ez fontos is volt, de a nagybani egységes látás rovására ment. A részleteket gyönyörűen megmagyarázta, megvesztegető volt az így készült rajz. Néhány hónapi Hollósy iskola után könnyen jutottam be a müncheni Akadémiára, ahol felvételi rajzot kellett készíteni meghatározott idő alatt. Ezt a felvételi rajzomat a kaposvári múzeumnak ajándékoztam. Ha valaki felületesen nézi meg, azt mondhatja talán ma sem tudok különb rajzot csinálni. Rájöttem azonban hamarosan arra, hogy elsősorban a jelenség összefoglaló rajzát kell adni és csak azután lehet átmenni a részletek tanulmányozására. A Hollósy iskolának még más hibája is volt: egészen rabja volt a naturalizmusnak, ami akkor, a Zola regények és Bastien Lepage piktúrája nyomán vezérelv volt. Hollósy egészen perhorreszkálta akkor a kompozíciót, úgy hogy mi tanítványai beszélni sem mertünk előtte ilyesmiről. A legjelentéktelenebb tárgy élethű megfestését többre becsülte a legraffináltabb kompozíciónál. Ezzel megakadályozta képzelőtehetségünk fejlesztését. Szinte titokban ültünk össze néhány tanítványa, hogy kompozíciókat készítsünk és egymás munkáját elbíráljuk. Dudits Andor mondta el nekem, hogy Lotz mester viszont megkövetelte tanítványaitól kompozíciók készítését és amikor ilyet eléjetettek, a kompozíció fordított oldalát is megkívánta. Dudits Andorban ki is fejlődött a nagy falak benépesítésének készsége, amit munkái utóbb bizonyítottak: Országos Levéltár, a kassai dóm falké86