Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

1. BEVEZETÉS

A Somogy megyei Múzeum igazgatója: néhai Gönczi Ferenc, 1947 decemberében levelet intézett hozzám Somogytúrra s felkért, hogy írnám meg életrajzomat múzeuma részére, amelyben legnagyobb méretű festményem A somogytúri gyermektemetés nyert elhelyezést. Azt válaszoltam, hogy meg fogom írni, mert már régebben foglalkozom ezzel a gondolattal. Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója és Jeszenszky Sándor, akik szakszerűleg és irodalmilag foglalkoztak a képzőművészetekkel, szintén biztattak élményeim megírására, amikor nekik egy és mást elmondtam a francia művészekkel való érintkezésemről, akik között hosszú ideig éltem.

Amikor 1932-ben feladtam budapesti Ferenc József rakparti lakásomat és műtermemet, állandó tartózkodásra Somogytúrra költöztem. Ügy gondoltam, a hosszú téli estéken lesz majd bőven időm élményeim megírására. Sajnálom, hogy ezt halogattam, mert akkor életfolyásomnak még csak a napos oldaláról írtam volna, amit mindenki szívesen olvasott volna. A piktúra azonban abban az időben annyira lekötött, hogy sajnáltam mással tölteni minden percet. Talán ezek voltak művészi munkálkodásom legtermékenyebb évei. Minden évszakot a szabad természetben töltve, áhítattal figyeltem, élveztem és festettem változó hangulatait. Abban a darabka „természetben”, amit keretbe foglaltam az egész minden- séget, a világ mibenlétét éreztem, minden sejtelmességével. Egy darabka égbolt és egy darabka föld, a leg jelentéktelenebbnek látszó motívum is — így látva — egy mestermű megalkotására szolgált. Mind nagyobb áhítattal álltam a Természet elé. Igaza van Goethének, mikor azt mondja: „Das Höchste wozu der Mensch gelangen kann ist das Erstaunen!”.

Rájöttem arra, hogy a művész minél egyszerűbben, minél kevesebbel fejezze ki magát. Nem kell azonban azt hinni, hogy ez talán köny- nyebb, mint komplikáltabb technikával dolgozni, amiben rendesen prae- rodominál a mesterség. A kevéssel való festés sokkal intenzívebb szellemi munkát igényel. Csak egy hosszú élet tapasztalatai vezetik ide a művészt. Egy műben a lelki tartalom a lényeg. Ezekben az években palettám kivilágosodott, üdébb lett. Szükségét éreztem, hogy legújabb munkáimat a fővárosban kollégáimnak és a műértő közönségnek bemutassam. Ezért 1942 tavaszán az Akadémia utcai Tamás-galériában kiállítottam 45 újabb munkámat. Jólesett, hogy az egész fővárosi sajtó nagy elismeréssel írt a

7