Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)
Visszaemlékezés
férfiak között, hogy kétségbevonná a fiatal emberek őszinte, tiszta meggyőződését. Lehet részben, hogy a nyugati nagy nemzetek művészi szférájában nevelkedve egy lépéssel meghaladták a mi közönségünk eszmekörét és művészi fejlettségét, s innen azután a kölcsönös megértés hiánya, ami nélkül tényleg nem virágozhatik igazán művészet, de én úgy vélem, hogy közönségünk részvételen- ségénék oka egy egész más körülményben — egyedül nyomorúságos közgazda- sági viszonyainkban — keresendő. Itt várnak a nagy feladatok a nemzet hatalmi faktoraira, és amíg nem sikerül a közjólétet emelni, addig ne is számítsunk kulturális institúcióink fölvirágzására. Végre is egy 17—18 millió lakossal bíró ország foglalkoztathatna 300 számba vehető művészt, ha csak közepes is a jólét és az ipar némileg fejlődöttebb. Ennek híján természetesen a kormányra hárul a támogatás feladata, ha csak nem akarja, hogy a művészetnek szépen megerősödött csemetéje elsorvadjon, és ha előrelátóan a nemzet jövőjére gondol. Az a felhozott érv, hogy íme a régebbi iskolából kikerült munkákat, mint Lietzenmayer művészi hagyatékát valósággal elkapkodta a közönség, nem bizonyít egyebet, minthogy a megállapított olcsó árak arányban voltak vagyoni viszonyainkkal. A romanticizmus a múlté, a Lietzenmayer koráé, azt nem lehet ráerőszakolni a mai művésznemzedékre, már csak azért sem, mert azon feladatán kívül, hogy a hazai igényeket kielégíti, van még egy s más, igen fontos feladata, hogy a külföldön képviseli kultúránkat, részt vesz a nagy nemzetközi versenyeken és nem mehet oda túlhaladott irányokkal, hanem kell, hogy a kor magaslatán álljon. A művész össze van nőve korával, nem alakítja, nem ad neki új eszméket, ez a tudomány feladata, legfeljebb kölcsönhatást gyakorol, de finom érzékkel, mely mindenütt megtalálja a dolgok lényegét, a kor szellemi absztraktamét adja át a jövendő nemzedéknek. A praeraffaelisták ájtatos piktúráját az akkori hitélet szülte, és a Cinquecento ragyogó, szindús művészetének hátteréül is ott vannak a hatalmi fényben úszó olasz köztársaságok stb. Hiába akartuk a millenáris év alkalmából feleleveníteni a hatvanas években olyan szépen megindult történelmi piktúrát, nem lehetett, mert ahhoz közhangulat, közérzés kellett volna és a mai, anyagi harcba elmerült nemzedék ugyancsak nélkülöz minden históriai lelkesedést. Minden kornak olyan a művészete, amilyent megérdemel. A folyton változó irányok, csak karakterizálják a mai nemzedéket, amely elhagyta a régi erkölcseit, hitelveit, megnyugvást keresve az új természeti tanok, a tudomány új igazságaiban, majd kétkedve megáll és új istenek után kapkod. Lehetnek a modern művészetnek tévedései, amelyek azonban a társadalomban találják meg gyökerüket, bizony nem látjuk,, vagy csak elvétve modem műveken a régi mesterek fenséges nyugalmát, erőteljes és mély tónusait, hanem majd a homályos, ködös árnyalatokban keresnek pihenést fáradt idegeink, majd a vakmerő színekből várnak kellemes ingert. A művészetet orvosolni akarni egyet jelentené azzal, hogy a szőlőfürtön gyógyítsuk a filoxérát. A magyar művészek híven fogják bemutatni a jövő nemzedéknek a mait is, ha körültekintve azt látjuk, hogy mennyire hiányzik politikai, társadalmi életünkben az őszinteség, csupa képmutatás mindenütt, arra a meggyőződésre jutunk, hogy társadalmi elemeink között éppen a művészek gárdája az, amely nem tagadjia, meg önmagát és bátran küzd az igazságért. Talán azért talál az utóbbi időben annyi ellentmondásra és összeütközésre. Mint ilyen, kétszeresen megbecsülendő faktora nemcsak a kultúrának, de a magyar társadalomnak is. A politika által túlontúl abszorbeált magyar társadalomnak kétszeresen szüksége volna a művészeknek az ízlést finomító hatására, amit nemcsak műveik, de társadalmi érintkezésük által is előmozdíthatnak. Aligha fog ez azonban sikerülni, ha irányadó helyről társadalmi presztízsüket elnyomják. A francia mindenkor első helyet adott művészeinek. A napilapokban vezércikkekben írnak művészeti kérdésekről és a képviselőházukban elhangzó szónoklatokat legfeljebb a Journal des Debats hozza, a többi csak kivonatosan, pedig ott is szó van fontos közigazgatási érdekekről, nagyszabású gyarmatpolitikáról stb. És ott van egy élénk példa: a német császár, aki az utóbbi időben ismét tanú jelét adta 58
