Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

fel, rendesen mithológiai vagy bibliai mozzanatot. A legtöbb tanítvány perhorreszkálta ezeket a kompozíciókat, nagyon akadémikusnak találta, a tanulóifjúság inkább már a körülvevő életet akarta festeni, pedig nagyon hasznosak voltak ezek a kompozíciók: a térbeosztás, vonalvezetés és egyensúlyozás, árny- és fényelosztás szempontjából.

Az első képemet, melyet a párisi Salonban kiállítottam, bemutattam Laurensnak. Ez a „Five o’clock tee” volt. A lámpafény elosztását megdicsérte a képen, azt hiszem ez vitte is be a kiállításba, de a lámpa bronz- karjait nem találta elég anyagszerűnek. Sajnálom, hogy amikor utóbb, mint önálló festő kezdtem dolgozni Párisban, nem kerestem vele a kapcsolatot, aminek az volt az oka, hogy elpártoltam a régi Szalontól, átmentem a „Societé National des Beaux-Arts”6 Szalonjába.

Másik professzorom Benjamin Constant impulzívebb, temperamen- tumosabb festő volt. Színben sokkal gazdagabb, mint Laurens. Keleti tárgyú képei nagyon hatásosak voltak és ezekért magas árakat ért el. Abban az időben ezek a témák igen divatosak voltak, sokan jártak Keleten. A mi festőink közül különösen Einsenhut Ferenc és Tornay Gyula. Utóbbi Tangerből jövet Parison át mindig fel is keresett. Constant keleti képei azonban magasan felülálltak a középszerűségen. Elsőrangú portraitistá is volt. Felserdült fiáról készült térdképe abban az időben a Luxembourg- galéria nagytermének egyik dísze volt. Csaknem minden télen meghívást kapott Amerikába arcképek festésére. Ezekből került ki a szép kis palota megépítése a Rue Ampére-ben, a divatos arrivált festők utcájában. Nagyon sajnáltuk mi tanítványai, amikor télen át az amerikai út miatt más helyettesítette a Julian Akadémián, legtöbbször Dawant. Constant nem foglalkozott annyit tanítványaival, mint Laurens, de amit mondott, azt lelkesen mondta a dél-francia élénkségével. Öregségemre is emlékezetemben maradt egy dicsérete, amivel nagyon felbátorított. Már csaknem az ösz- szes tanítványok munkáit végignézte, amikor hozzám került. Egy női félaktot festettem életnagyságban. A modell meleg színei nagyon inspiráltak és belevittem valamit mesterem színeiből. Meglepte és hangosan megszólalt, hogy az egész teremben meghallják: „Venez ici jeunes hommes, re- gardez, il faut peindre comme cela!”7 Nevemet felíratta a kép hátterére, hogy megjegyezze magának, mert hát a sok idegen nevet nehéz volt egy franciának megjegyezni. Ezen a napon nagyon jólesett utána a dejeuner, amit rendesen a közeli kis „Thyrion” nevű vendéglőben, a Boulevard Saint Germain-en fogyasztottunk el, amely arról volt nevezetes, hogy egyetemi hallgató korában Gambetta járt oda. Az én időmben főleg az orvosi fakultásról látogatták. A Párisban megfordult fiatal orvosokat: Dieballát, Nékámot, Bacher Józsefet is el vittem oda, a festők közül Jend- rassikot, Papp Henriket, mindazokat, akik felkerestek. Katona Nándor járt velem oda és ha nem volt pénze, az sem volt baj, mert a vendéglőből kimenetelekor csak egyszerűen bemondta a kasszánál ülő tulajdonosnőnek az elfogyasztott dejeuner árát. A Juliánban akkor eltöltött 3 év, 22 éves koromtól 25-ig a boldogság évei voltak, telve a művészi sikerek remény6. A Szépművészetek Nemzeti Társasága.

7. Jöjjenek ide fiatalok, nézzék meg, így kell festeni.

28