Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

nem volt már kedvem visszatérni a rajziskolába. Elhatároztam, hogy az akkor legdivatosabb, legnépszerűbb festőhöz, Vágó Pálhoz szegődöm tanítványnak. Műterme a legsötétebb Józsefvárosban, a Szűz utcában volt. Barátja a híres bútorgyáros Thék Endre volt az, aki erre a célra átalakított igen érdekes helyiséget bocsátott rendelkezésére. Vágó tatár fejével, eleven barna szemeivel mókásan nézett rám, amikor kérésemet előadtam. Joviális gesztussal mutatta a műterem nagy térségét, hogy rendelkezésemre áll, csak jöjjek mielőbb dolgozni.

A múzeumi másolással kapcsolatban még meg kell emlékeznem egy hűséges barátomról: Paijkert Alajosról, aki ugyanabban az időben egy Detaille lovas képecskét másolt a múzeumban. A jogi fakultáson is találkoztunk, bár előzőleg már elvégezte a magyaróvári gazdasági akadémiát. Ez a kettős képzettsége tette őt utóbb a Köztelek külföldi rovatának vezetőjévé, majd Washingtonban a magyar nagykövetség attaséjává. Édesapja katonaorvos volt s gyakran jöttünk össze. Paijkert Alajos eszméje volt a budapesti Mezőgazdasági Múzeum megszervezése, melyet külföldiek is nagy elismeréssel látogattak. Amikor az egyiptomi khedive ittjárta- kor megtekintette, felkérte és megbízta Paijkertet egy hasonló múzeum megalkotására Kairóban. Erre a megtisztelő feladatra szabadságolta is a minisztérium, aki így több évet töltött Egyiptom fővárosában. Még ma is nagyon bánom, hogy ismételt meghívásának nem tettem eleget, mivel sok alkotásra inspirált volna Egyiptom. Hatvan éves zavartalan barátság fűzött össze bennünket. Szemesi nyaralójából gyakran meglátogatott nagy- műveltségű nejével Somogytúron is.

Visszatérve Vágóra, a délutánokat besötétedésig műtermében töltöttem, mert a délelőttöket az egyetem foglalta el. Modelleket hoztam az aggápoldából és először csak szénrajzokat készítettem róluk. Utóbb azután arra merészkedtem, hogy magát Vágót fessem le, amint Az Olymposon című képén dolgozik. Ezen a Népszínház legszebb női alakjait örökítette meg.

Ezalatt beállított egyszer hozzánk Szana Tamás, az akkor leghíresebb budapesti műkritikus. Előbb természetesen Vágó munkáit nézte, de kérdezgetni kezdte, mit csinál az a fiatal ember ott oldalt. A munkám meglepte és megdicsért. Nohát ezután igazán nem volt már más gondolatom, mint Münchenbe menni és tanulmányaimat ott folytatni. Le kellett azonban még tennem a második jogi alapvizsgát, aminek becsülettel eleget is tettem. De vissza volt még katonai szolgálatom teljesítése, mert már besorozott katona voltam. A jogászoknak engedélyük volt arra, hogy a harmadik egyetemi évüket önkéntesi évük leszolgálására fordíthassák, anélkül, hogy jogi tanulmányi évüket elvesztenék. Ősszel tehát beálltam katonának. Szerettem volna a csillogó huszároknál szolgálni — mert már jó lovas voltam —, de ez nagyon drága mulatság volt. Az apáknak sok pénzükbe került mindez, abban a társaságban sok fiatalember elzüllött. Miután távolabbi, komolyabb terveim voltak, lemondtam a huszárságról és beálltam gyalogosnak a 44-ik somogyi, ún. „rossebb” ezredbe, amelynek két zászlóalja mindig Budapesten állomásozott az Üllői úti kaszárnyában. Ennek az az előnye is megvolt rám nézve, hogy a tisztikar, amelynek tagjai Kaposváron is megfordultak, jól ismertek. Még lakást is kap21