Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

írtam. Leygues alaposan végignézte a kiállítást és odajött hozzám, nyilván abban a hiszemben, hogy én vagyok az eladással foglalkozó hivatalnok. Nem árultam el most már, hogy a képek festője vagyok. Két kép kötötte le érdeklődését: „Somogytúr hó alatt” című és egy kisebb deszkára festett cigányokat ábrázoló, sátor előtt, alkonyati világításban. Elővettem a katalógust, melyben az árak jelezve voltak és megmutattam neki. A második kép mellett döntött, átadta névjegyét és kérte, hogy a kiállítás bezárása után küldjék lakására. Örömöt és elégtételt keltett bennem, hogy egy közismert műgyűjtő kollekciójába került e munkám. A napi és művészeti lapok tudósításai is megjelentek és a New York Herald-tól kezdve minden lap elismeréssel emlékezett meg munkáimról. A Le Figaro világlap szerkesztője az első oldalon megjelenő méltatást ajánlott, természetesen megfelelő honorárium ellenében, de látva szabadkozásomat arra hivatkozott, hogy ilyen cikket Munkácsy és Carolus Durand is megfizetett. Én nem találtam komoly művészhez méltónak az ilyen irányú propagandát és megelégedtem a művészeti rovatban történt megbecsülő méltatással. Mégis megtörtént, hogy a kiállításom alatt az egyik napon, déli órákban hazafelé tartva az újságárusnál, a Paris Midi című lapon, két cigányképemet láttam, meglepetésemre reprodukláva és azzal a felírással Le peintre des tziganes.41 Ezeket a kritikákat eltettem, de egyéb irataimmal együtt eltűntek a második világháború forgatagában. A Paris Midi egyik számát azonban egy pesti láda fenekén megtaláltam.

Eljöttek a festők is Besnard, Lhermitte, Cottet, Lucien Simon és különös örömet szerzett Marx Nordau megjelenése, aki Budapesten tanult magyar orvosból külföldi íróvá lett. Ö írta a Konventionelle Lüge című művet, amely ifjúkoromban nagy feltűnést keltett a világon. Utóbb franciául írt. Eljött az éppen Párisban tartózkodó Hatvány Sándor is, fiatal nejével, aki megnézvén a kiállítást, annyira imponált neki, hogy hazatérve felment a Pester Lloyd szerkesztőségébe és ajánlotta, hogy ezzel a kiállítással foglalfcozniok kell. Eljött a Párisban tartózkodó brüsszeli konzulunk, Török is, aki azt mondta, hogy ezen a kiállításon, egészen Magyarországon érzi magát. Kérte, hogy Brüsszelbe is vigyem el a kollekciót. Egy milánói illusztrált lap reprodukciókat közölt munkáimról és értékes cikket írt. Egyszóval sok felvillanyozó eseménnyel volt kapcsolatos kiállításom.

Egy gyönyörű párisi tavasz után mégis azt határoztuk, hogy hazaköltözünk, de azzal a gondolattal, hogy ha nem is évente, de legalább minden második télen egy pár hetet Párisban fogunk tölteni. Nem akartuk az ottani művészeti élettel összeköttetéseinket megszakítani örökre. Megkezdtük búcsúlátogatásainkat. Megható volt, Saint Cloudban elbúcsúztunk Gaston La Touche-tól, aki dacára annak, hogy sok vendég volt nála, kikísért bennünket a parkon át a külső kapuig és ott állt integetve, amíg csak látott bennünket. Mintha érezte volna, hogy nem látjuk többé egymást. Azon a nyáron egy vakbélgyulladás következtében, amit későn operáltak, meghalt. Felesége értesített bennünket haláláról és beküldte a posthumus kiállításáról szóló katalógust.

41. A cigányok festője.

109