Kárpáti László: A barcsi ősborókás madárvilága - Somogyi Almanach 30. (Kaposvár, 1979)
A tájvédelmi körzet növényvilága
csak elegyfaként fordult elő a nyíres-borókásokban, de a legeltetés megszűntével kezd uralkodóvá válni, s mint fényigényes faj a borókát elnyomja. Ez tulajdonképpen a magasabbrendű társulás irányában fejlődő szuksz- cesszió kezdeti lépcsőfoka, amely jelenlegi állapotában az egykori kocsányostölgyesek helyén kialakult másodlagos erdőtársulás (Junipero-Pine- tum). Az utóbbi évtized túlzott fenyvesítési törekvéseinek eredményeként ma már jelentős mennyiségű erdeifenyő telepítés is található a körzetben. A homokbuckák oldalán — ugyancsak az eredeti erdőtársulások helyén — az egykori paraszti erdők általában akácosok (Bromo sterili-Robi- nietum), amelyek max. 2—3 ha-os foltokban fordulnak elő. A buckák lábánál megjelenik a mézgás éger, amely kezdetben a mélyebb fekvésű nyíresekben és kocsányostölgy maradványerdőkben foltokban fordul elő, de a hajlatokban vízililiomos, tőzegmohás égerlápokat (Ca- riceto elongatae-Alnetum) alkot. A tájvédelmi körzet erdőtársulásai közül ezek az égerlápok foglalják el a legnagyobb területet (Rigóc mente, Nagyberek, Jolda erdő stb.). Az égerlápok legmélyebb részein láptó sorozatok helyezkednek el, melyekben különleges iszaplakó növénytársulásokat (Centunculo anthoce- retum), tőzegmohás átmeneti lápokat (Carici echinatae-Sphagnetum) találunk. A tavak és a lápszemek nyíltvízű részein gazdag hínárvegetáció alakult ki (Lemneto-Utricularietum, Hottonietum palustris, Trapo-Nymphoi- detum), a tavak szélein pedig sokszor 2—3 ha-nyi zsombékosok (Caricetum elatae) tenyésznek. A halastavak hínárvegetációi közül a Lemneto-Utricularietum, a Nymphaeetum albae és a Trapo-Nymphoidetum e legjellegzetesebbek. Csak azokban a tavakban élnek, ahol nem folyik házikacsa tenyésztés. Ez utóbbi tevékenység néhány tó teljes elszennyeződésével járt, s így ezekből nemcsak a növények, de a természetes fauna nagy része is kipusztult. Sajnos a tavakból kifolyó eutrofizálódott víz a Rigóc patak menti égerlápok növénytársulásait is veszélyezteti. A halastavak partjait, öbleit néhol zsombékosok (Caricetum elatae), másutt keskeny nádasok (Scirpo-Phragmite- tum) szegélyezik. A vázlatosan felsorolt lápi és vízi növénytársulások jellemző ritkaságai a vízi gázló (Hydrocotyle vulgaris L.), a sivatagi berze (Radiola linoi- des Roth.), a tóalma (Ludwigia palustris L.), a szőrös nyír (Betula pubescens Ehrh.), a centike (Centunculus minimus L.), a békaliliom (Hottonia palustris L.), és néhány tőzegmoha faj (Sphagnum palustre L., Sphagnum subsecundum Nees.) stb. A nyiresek üdébb helyein pedig sokszor kisebb udvarnyi kapcsos korpafű (Lycopodium clavatum L.) foltok találhatók. Figyelemreméltó a nemrégiben megtalált királyharaszt (Osmunda regalis L.), amely a Nagyberek égerlápjainak szegélyén él, és a mai Magyarország területéről eddig csak innét ismeretes. (Szerdahelyi, 1978.) A tájvédelmi körzet növényritkaságai mellett szólni kell néhány, főleg Észak-Amerikából behurcolt adventiv gyom előfordulásáról is. Ilyenek a kanadai betyárkóró (Erigeron canadense L.), a selyemkóró (Asclepias syriaca L.), és az alkörmös (Phytolacca americana L.). Ez utóbbi a legveszélyesebb közülük, bár a selyemkóró térhódításával is számolhaitunk. Az alkörmös eredetileg termesztett növény volt — borfestésre használták a bo12
