Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
VI. Legeltetés, takarmányozás
helyet kellett felkutatni, különösen ott, ahol a szokványos legelőiket átvonuló csordák és kondák is veszélyeztették. Erre pedig a Kis-Balaton déli és nyugati szegélyén a XVIII. századtól egyre többször kerülhetett sor. Itt húzódott ugyanis a fontos útvonalak egyike, amelyen Szlavóniából szinte szám nélküli sertést tereltek föl Bécsnek, Ausztriába. 2. A sertéshajtó út és a dél-somogyi kukoricatermesztés E fontos sertéshajtó útról a múlt század közepén Fényes Elek a következőket írta:5 Szlavóniában „mind az uradalmak, mind az idegen kereskedők, mind a jobbágyság részint tulajdon erdejükben, részint haszon- bérletben ezerenkint hizlalják sertéseiket, melyekkel aztán — mint olvashatjuk — Kanisa, Sopron, Győr felé igen nevezetes kereskedés űzetik, nevelvén az eladandó sertések számát a Szerbiából behajtottak is.” A század elején Schwartnernál pedig, aki Debrecenből és Felső-Magyarországból Bécs felé irányuló sertéskereskedelemről is megemlékezik, a következő olvasható:6 „Noch merkwürdiger ist der Sauhandel, der aus Posega über Canisa, durch den Bakonyer Wald... nach Wien und Österreich, und durch die österreichischen Sauhändler auch noch weiter, nach dem Innern des deutschen Reiches, getrieben ist.” Annak a hatalmas méretű sertéskereskedésnek, mely során Szlavóniából a Dráván, Barcsnál átkelve, Dél-Somogyon Kanizsa felé, majd onnét a Bakonyt érintve sok ezer sertést hajtottak el, jelentékeny hatása volt az érintett uradalmak termelésének, haszonszerzési lehetőségeinek kialakításában is. A Széchenyiek Csokonai uradalmában már 1787-ben készítettek egyfajta „fejlesztési tervet”, melyben először is rögzítették az akkori állapotokat, s a fejlesztés lehetőségeit, mindenekelőtt az allodiális gazdálkodás kiterjesztésének feltételeit. Csokonyával kapcsolatban pl. a következőket állapították meg:7 „Ennek határában nintsen Allodiális Föld, ezért excin- dálni kell, mind az jövetel és menetel meg kéméléséért, mind azért, hogy itt jobb Kukoricza terem, mint a Pusztán, és erre lévén a’ hajtó Uttyok a’ Rácoknak, könnyebben, s’ jobb áron el adattathatik.” Visontán pedig, amint a tervezetben olvasható, „. . . Szükséges volna egy jó Vendég Fogadó .. ., hol Agarévi ut kimegy, az alá pintze és melléje Sertvéles akiok a’ Rácz Sörtvélesek condescentiojára, mert úgy bor is sok kelne, a’ kukoricza is jó áron el adathatnék.” De a kukorica bővebb termesztését itt az is szükségessé tette, hogy Dél-Somogyban, az átkelő helyek közelében, már nem volt elegendő makkos erdő, melynek termésével az átvonuló kondákat etethették volna. Erre a szükségletre felfigyelve, a Széchenyi uradalom a XVIII. században nagy méretű kukoricatermesztést kezdeményezett, mégpedig — e korban elég szokatlan módon — allodiális földeken is. Legalább is az következtethető annak a vizsgálatnak irataiból, melyet az uradalom Csokonyán 1789. jan. 29-én folytatott, mégpedig az előző évi elégtelen, kukorica-gondozás ügyében. A vizsgálat során pl. Benkő Márton szentesi ispán a következőket vallotta:8 „Hogy a’ kukoricza kapállásban hiba volt, az attól esett, hogy a’ munkás sok volt, reájuk vigyázó pedig kevés, mivel tsak eő maga és egy 59
