Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
IV. Rákászat
legelsőhöz képest, igen jó tájékoztatást adnak általában is a hazai rákászaira. A harmadik szerződés szövegének egyik eltérése a bevezetőben tapasztalható,3 mely a következőképpen alakult át: az uradalom szerződést köt „... Fekete Városon T. M. Sopron Vármegyében Lakozó Kupi János és Nisidéri Csida János Hall és Rák Kereskedőkkel föntebb Tisztölt Uradalomban fogattandó és eő általok meg venni szokott Rák eránt...” A kereskedők tehát, akikkel az uradalom szerződött, kettőre szaporodtak, s mindkettő Sopron megyéből való. Ez utóbbi tény nyilván nem véletlen, hanem azzal függött össze, hogy a rákot Sopron megyén keresztül, elsősorban Bécsbe szállították, mely annak elsőrendű piaca lehetett. Ismeretes, hogy a zalai rákot Bécsben jól ismerték, s az „szolo”-rák néven különösen jó hírnévnek örvendett. E hírnév nyilván nem csak a jó minőségnek, hanem a megfelelő mennyiségnek is köszönhető. Némely adatokból következtetni is tudunk e rák-szállítás méretére, hiszen az uradalom a béren kívül magának az 1800-as és az 1804-es szerződés szerint hétezer rákot kívánt, míg az 1807-es szerződés már nyolcezer darabot írt elő: „.. . köteles lészen az Uraság számára... — olvashatjuk — nyolcz ezer Rákot, légyen Sz. Györgyvár akar Hidvégen, a’ hol tudni illik ’s midőn nyilván kívántatni fog, esztendőnkint beadni.” Ez a mennyiség, mely nyilván az uradalom közvetlen, mondhatnánk házi szükségletét fedezte, kis része lehetett csak a ténylegesen kifogott és elszállított mennyiségnek. Egyébként abból a tényből, hogy az 1800-as szerződésben említett „fisér” elnevezés megfelelőjeként az 1807-es szövegben „hal és rákkereskedő” kerül említésre, az is feltételezhető, hogy a korábban említett ,,fi- sér”-ek sem pusztán halkereskedéssel foglalkoztak. S ha ez így van, akkor a rák kereskedés adatai a XVIII. sz. közepéig adhatnak biztosabb támpontot a tájékozódásra. Ügy tűnik, a rákászat az uradalom részére sem volt lényegtelen, hiszen a rákkereskedőknek külön rétet bocsátottak rendelkezésre, hol lovaikat legeltethették, s azonkívül még jégvermet is rendeztek be a rákok tárolására. Mindez nem történhetett volna meg jelentős uradalmi érdekeltség, haszon nélkül. Emellett, mint a fenti adatok is mutatják, az uradalom is viszonylag nagy mennyiséget kapott saját felhasználásra. Persze, ez a rákmennyiség még nem jelentette a teljes szükséglet fedezését. 1801. dec. 31-i keltezéssel maradt ránk az a nyugta,4 amellyel „Toronyi Lajos Marosi Ispán Űr” küldeményét, mit „Eő Excellentiájának Pesti szükségére küldött”, pesti alkalmazottai „quietalták”. S e küldemény jegyzékében, amit tehát a Somogy megyei Marosi pusztáról bocsátottak útnak, — többek között — szerepel „486 Rák” is, az 1 db szarvas, „65 Nyúl, 6 vadrétze” stb. között. A rákokat egyébként rákászok, helyi nevükön „rákászok” fogták akiknek foglalkozása, úgy tűnik, ez időre elkülönült a halászokétól. Már az 1800-as szerződés is külön foglalkozásként említette művelőit, amikor arról szólt, hogy a rákkereskedő lehetőséget kapott arra,5 hogy a rákokat „egyenesen a Rákászoktól meg vehesse, vagy tőlök akár mi alkú mellett a’ Méltóságos Uraságnak esni szokott fele részt által vehesse, sőt tetszés 47
