Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
II. Közlekedés a lápon
patait: „A mocsarakon, folyókon való menés miatt olyan rendkívüli fáradalmakat kellett kiállni, hogy nem lehet bírni” — írta. A török és más pusztító hadak elől való menekülés során telepedett át a nyugati parton fekvő Garabonc is mocsaras területekre, ahonnét csak 1860 táján telepedett vissza régi helyére.3 Az 1720-as összeírásban még a következő olvasható: „Huius possessionis incolae nec in ordinario antiquo loco, sed infra silvas et dumeta degentes, territorium habent valde angustum”.4 Időlegesen más falvak is gyakran a berekben kerestek a háború pusztításai elől menedéket. A Zala völgyében fekvő Esztergáiról jegyezte fel pl. az 1569-es összeíró: „tota deserta est, habitatores habitant inter densissimos arundinos tuguriola habentes”. Vagy Zalavégről is a következő olvasható ugyanott: „... fugitivi coloni in paludibus prope Ber (sc. Zala- bér) habitantes”. E tömeges áttelepülésekhez képest, melyek oly mutatós példát szolgáltatnak a Kis-Balaton nyugati partvidékén háborús időkben lezajló nép- mozgalmakról, alig tudunk valamit a keleti, a somogyi part népének akkori meneküléseiről. S ha a fentiekhez hasonló közvetlen adatokkal nem is rendelkezünk, azért bizonyos közvetett adatokból következtetni lehet az ottani népesség nyugat felé áramlására, menekülésére is. E közvetett adatok a XVIII. sz. közepétől maradtak ránk, mégpedig olyan határperek során, amikor a régi határvonal illetve határjelek megállapításához olyan megbízható tanúkat kellett a helyszínre hozni, akik a század elején, vagy még korábban —- tehát gyerekkorukban —• személyes tapasztalat alapján jól ismerték a Kis-Balaton nyugati partján húzódó határokat. E határperek tanúinak idéztek meg gyakran somogyi tanúkat, akik még a század elején a nyugati part faluiban — Zalaváron, Magyarodon, Hidvégen — laktak, de időközben visszaköltöztek somogyi falvaikba. Persze e tanúk túlnyomó többsége már nem élte át a török időket, hanem csak azután, a hasonlóan nagy bizonytalanságot okozó kuruc korban jöttek át a zalai partokra, feltehetően mint a korábbi időkben is jól ismert menedékre. A kuruc korban Somogy megye területén főleg a rác-dúlások okoztak nagy pusztításokat.6 1753. máj. 1-én Zalaváron tartott tanúkihallgatáson pl. N. Hári Márton vidi tanú a következőket vallotta:7 „ennek előtte 43 esztendővel vette Lakását Nemes Vidra a Tanú, előbb pedig Magyarodon lakott húsz eszten- dőkigh ezen húsz esztendő előtt pedig — jegyezte meg — ugyan Vidon születtetvén, ott is nevelkedett.” Ugyancsak vidi személy volt a 63 éves Kovács Mihály, aki az 1758. jan. 6-i kihallgatáson elmondta,8 hogy „gyer- kőcze korában Szalavárott pásztorkodván” Hidvégen is — melynek határáról folyt a vita — sokat járt, majd „Kurucz világh után mingyárt Vidi Helységben vette lakását”. Az 1753. máj. 10-én, zalavári tanúkihallgatáson ugyanő kissé részletezve beszámolt zalavári életéről:9 „Az el múlt Kurucz Háborúban három Esztendeig Szala vári Tóth Mihálynak, kétt Esztende- igh, pedig Faiszi Jánosnak és Gergői mesternek is kétt Esztendeig Béressek volt...” A fenti szövegek elég világossá teszik, hogy a zalai partra való átköltözésük és ott béresként való szolgálatuk a háború elől való me20
