Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIII. A sás és hasznosítása

Egyébként az átvétel sikertelenségét az is elősegítette, hogy az utób­bi évtizedekben a berekben végzett munka, és speciálisan a sásszedés igen hátraszorult és érdektelenné vált. E munkák nagyarányú elmaradása kö­zepette természetesen nem lett volna mód sem újabb eszközök átvételére. Az új eszközök, melyeket itt is már használatba vettek, azok lettek, melye­ket az új, a gépesítéssel járó időszak hozott létre és alkalmazott itt is. A sásszedésnék, helyesebben azon sásfajták szedésének, amelyeket gonddal, mankonkint, vagy szálanként kellett szedegetni, mivel a szárát valamely célra felhasználták, s így azt óvni kellett, végülis a Kis-Balaton hagyományos vágóeszközei maradtak legbiztosabb szerszámai. Azok a ko­vácsoltvas, íves pengéjű, köpüs eszközök, melyeket ma a zalai parton, mint pl. Zalaváron és Balatonmagyaródon, matukának mondanak, s amelyeket a somogyi part néhány falujában is ismernek e néven. Ugyanakkor matuka a neve e helységekben általában minden íves pengéjű vágóeszköznek, így a szőlőmetszőkésnek, melyet tüskével erősítenek a nyélbe, s azonkívül azoknak a halászok kezén fennmaradt köpüs vágóeszközöknek, melyek pengéje vagy íves, vagy kaszaalakú vagy éppen T betű alakjára kikép­zett, de többnyire a penge mindkét oldala éles, amellyel a halászok a csó­nakból ki tudták metszeni a lerakandó vejszék helyét. De matuka néven emlegették, mint utaltunk rá, a kaszahegynádvágók előtti nádvágókat is, amelyek lényegében megegyeztek az előbb bemutatott sásvágókkal, ame­lyek funkciójában akkor gyökeresedtek meg, amikor a kaszapengéből ké­szült kacérok a nádvágó szerepkört teljesen átvették. De hozzáfűzhetjük még azt is, hogy a berekben és berek szélén végzett nagyarányú vessző­szedés és ágvágás is részben a matukának nevezett köpüs vagy tüskés fel­erősítésű vágóeszközzel történt. Az tűnik tehát ki a fentiekből, hogy a matuka volt átfogó és ha­gyományos elnevezése a régi nádvágóknak a Kis-Balaton említett vidékén. Elképzelésünket azonban erősen megingatja az olyan adat, amely a Hidvé- gen 1795. febr. 11-én tartott kihallgatás jegyzőkönyvéből maradt ránk,4 amely szerint épp e vidéken a halászoknak hagyományos vágóeszközét, mely feltehetően ugyancsak nem egyetlen szerepkörben volt használatos, más néven, mégpedig a ma észak-nyugati partvidéken használatos termi­nussal nevezik. A kihallgatás egyik tanúja, a sármelléki 70 éves Péhm Jó­zsef colonus ugyanis elmondja, hogy miután a hídvégiek elrontották a za- laváriak vejszéit, válaszul a zalavári halászok ,,... Tóth János — ki a ha­lászgazda — puskával, az többi, ki nyirő bitskével, ki fejszével, ki szi­gonnyal, ki bottal mentek . . . imitt amott le rakott vej szóikét Hídvégieknek hatalmasan öszve vagdalni.. A sármelléki tanú tehát a zalavári és hídvégi halászok veszekedése során használt szerszámot nyíró bitské-nek nevezi, s e szerszám kétség­kívül az, amit ma e helységekben általában matukának neveznek. Nem kí­vánunk természetesen ebből az egyetlen történeti adatból messzemenő kö­vetkeztetéseket vonni, arra mégis alkalmasnak ítéljük, hogy felhívja a fi­gyelmünket arra a tényre, hogy a terminológia változásának meg lehetett a lehetősége a korábbi időben is, különösképpen, ha figyelembe vesszük a Kis-Balaton környékén is lezajlott nagy népmozgást. 139

Next

/
Oldalképek
Tartalom