Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XII. Nád és nádvágás
kisebb-nagyobb nádasa, addig a déli parton hét olyan község is van (B.Magyarod, Boglár, Lelle, Faluszemes, Őszöd, Szárszó és Kiüti) a melynek nádasa egyáltalában nincsen.” Érdemes figyelni arra is, hogy Jankó a náddal egyáltalában nem rendelkező falvak közül elsőnek éppen a berek szélén és a vizes posványoktól körülvett Balatonmagyaródot említette. A Kis-Balatonnak lényegében az észak-nyugati részén összpontosulnak nagyobb nádasok, „a hol Keszthely, Égenföld, Zalavár és Vörs nádasai egyesülnek mintegy 800 kát. holdnyi területen.”2 * 4 E nagy nádas tömb kétségkívül tekintélyes terület, különösen ha figyelembe vesszük, hogy az összes balatoni nádasoknak ez teszi ki több mint egyharmadát. A területhez képest jelentősége mégsem nagy, mivel nádja kevésbé értékes, mint az északi partoké. Itt ugyanis a nád holdankénti értéke igen magas, magasabb mint a szántóföldeké: a nádasok holdja után itt 9,68 Ft jövedelmet számoltak, míg a szántók után 6,91 Ft-ot. A maximumot Balatonederics éri el 17,6 frt-jával. Ezzel szemben a déli parton a nád holdankénti jövedelme lényegesen kisebb: Keszthelyen 3,14, Égenföldön és Zalaváron 2,30, Vörsön 1,90 frt Jankó közlései szerint.5 S ha az utóbbi helyeken a kisebb jövedelemnek oka lehet a nehezebb értékesítés is, a lényeg mégis a minőségi különbségben van. A déli partok nádja közel sem az a szálas, tiszta nád, mint amivel az északi parton találkozhatunk. E gyengébb minőségű és nehezebb körülmények között beszerezhető nádat ezért nem hasznosították olyan nagy mértékben és olyan sokféleképpen a környékbeli lakosok, mint azt egyéb nádtermő területéken megszoktuk. Jellemző egyébként azt is, hogy történeti adat még véletlenül sem került elő nádvágásra s főleg a nád hasznosítására. 2. A nádvágás eszközei és módja A nádvágást egyébként ott, ahol elegendő nád állt rendelkezésre, télen végezték. A nádvágás két speciális eszközeként a nádvágót és a nádtolót emlegették. Ez utóbbi az országosan elterjedt forma szerint készült, azaz az enyhe ívben hajlított kés kétoldalt két hátrahajló köpüben végződött, melybe erősítették a két, kb. 2 m-es tolónyelet, amelyet középtájt középfa vagy keresztfa erősített össze.6 Ez a fa tartotta meg egyébként a levágott nádat, melyet elől az éles penge metszett el. A nádtolóval, csak télen, jégen tudtak dolgozni és munkájukhoz három ember kellett: az egyik tolta és közben a jégre simuló késsel vágta el a nádat, amely a toló keresztfájának dőlve gyűlt össze. Ha egy jó ölnyi összegyűlt, a másik ember átölelte és sorban, markonkint lerakta amelyeket a harmadik egymás után bekötött. A nádtolóval, mely három ember összehangolt munkáját kívánta, gyorsan haladhattak, csak sima jég és egyenletes, viszonylag összefüggő nádterület kellett hozzá. Ha viszont nem volt jég, vagy a nád más növényekkel keverve fordult elő, nádvágót kellett használni. A nádvágó, amivel legutóbb dolgoztak, kaszapengéből, leginkább kaszahegyből készült, amelyre többnyire hajlított nyakú köpüt erősíttettek a kováccsal és abba kb. 80 om hosszú 126
