Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XI. Faizás és vesszőszedés a berekben
Hasonlóképpen a berki faizást írja elő a hídvégi vendégfogadóssal 1806. január 5-én kötött szerződés is, amennyiben arra mód nyílik. E szerződés 3. pontjában a következő olvasható:9 „Valamint ekkoráig, úgy ennek utána is megengedtetik a v. fogadósnak a v. fogadóhoz kívántató faizás, úgy mint azon által, hogy az Erdőnek szűk voltához képest a Fával képesint bánjon, és tsak ott, hol néki a Méltóságos Uraság Tisztje s’ Lovas Já- gerja által ki fog mutattatni, vághasson fát, seőt, midőn az idő engedi — írja elő a szerződés —, tartozik ezt Magyaród és Hídvégi Bozótokban lévő Szigeteken megszerezni.” Lényegében ugyanezt ismétli meg az 1808-as, az 1811-es és az 1812-es szerződés is. A balatonmagyaródi vendégfogadóssal 1810. április 20-án kötött szerződés is az árendás faizását elsősorban a berekből kívánta biztosítani. A 3. pont ugyanis a következőket írta elő:10 „Valamint ekkoráig, úgy ennek utánna is meg engedtetik az Árendásnak a Kortsmához kívántató faizás a Berekből — értesülhetünk az eddig is érvényes fahasználati módról, amelytől való eltérés, a szövegből gyaníthatóan, lehetett a ritkább — ha reménségen kívül téli időben a Berket meg járni nem lehetne — olvashatjuk a továbbiakban •— az Erdőrül adattatik képesint fa, melly a Méltóságos Uraság Tisztye vagy Erdő Mestere által ki fog mutattatni.” A következő évtizedekben, úgy tűnik, a berki faizás a partszegély falvaiban általánossá vált. Ez gyanítható a Helytartótanácsnak 1822. november 5-én a zalaváriak ügyében kiadott rendelkezéséből is,11 mely előírta, hogy „... amennyiben az Erdőnek posvánsága miatt a fának ki hordása téli időben száraz fagyáson kívül lehetetlen volna, az uradalmi Tisztségnek kötelességévé tétessen: hogy ezentúl a fagyűjtésre és kihordásra meg kívántató engedelmet és a végre ki adandó Tzédulát a Jobbágyságnak alkalmatos időben szolgáltassa ki. ..”. A következő évben, 1823. augusztus 25-én Zalaegerszegen tartott megyegyűlésre terjesztették be a zalaváriak panaszlevelüket, melyben azt sérelmezték, hogy az Uraság, a za- lavári Apátúr eltér a contractusban rögzített pontoktól és a berekben vágott fát tőlük elkoboztatta.12 Azt kérték, hogy legalább „az általok már a harmadik Télen a’ Berekben vágott s az Uradalom által el-vett ragoknak, léczeknek, vesszőknek és Karóknak ára megtéréttessen . . .” Alig két évtizeddel azután, hogy a Széchenyiek, azaz a vidék legtekintélyesebb uradalma, a szigorúbb erdőhasználatot kezdte erdeiben kialakítani, s ennek nyomán a falvak népe erőteljesebbben kényszerült a berek felé fordulni, faigényének kielégítésekor, már a kevésbé jól szervezett zalavári apátsági uradalom is szigorú ellenőrzést valósított meg még a berki favágásban is. E célt szolgálhatta itt is az úgynevezett „fa-cédula” bevezetése, amellyel a berki favágást pontosan ellenőriztették. Az engedély nélkül vágott fát pedig, mint a fent idézett sorok is mutatják, az uradalom egyszerűen elkoboztatta. Eszerint az a szabadább faizás, amit az erdők regulációja után a kevésbé ellenőrzött berek biztosított a parti lakosoknak, nagyon is rövid ideig tartott. S ennek oka nem kis részben az lehetett, hogy a berekekből való fahordást, a pár odavezető száraz út mentén, viszonylag könnyen ellenőrizhették, s az a fa is, mit a berekben leltek, végülis elfogyott, vagy nagyon megfogyatkozott. 122
