Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
X. Az erdőhasználat változása
A következő évben, 1813-ban a tótszentgyörgyiek kérték „Házaik tatarozására szükséges pózna vágás valamely közelebb való erdőből” való engedélyezését, de a felelet nekik is a következő :7 „Kövessék másoknak példáját fedjék zsúppal házaik fedelét, akkor póznákra nem szorulnak, mely- lyek úgy is a határban lévő erdőkben nem találtatik.” A házfedési gondok még a Balaton melletti Kőröshegyen is jelentkeztek, melynek lakói ugyancsak „Házaik fedeleire szükséges Póznákért” fordultak az uradalom helyi vezetőségéhez, „mivel közülök némelly tehetetlenek nád, avagy zsupp fedél alá hajiokaikat nem vehetik”. Kérésükre a következő feleletet kapták:8 „Jóllehet némellyek valóban tehetetlenek házaiknak zsúppal vagy náddal leendő bé fedésére, de mivel többen tsu- pán fejességbül nem teszik, Pózna nékiek tsak robot fejében adattasson”. Ez utóbbi szövegrész egyébként több szempontból is tanulságos lehet: először is azt mutatja, hogy a munkaerő-gondokkal küzködő kibontakozó allodium e gondjai enyhítése érdekében minden módot megragad és még az épületfáért is, melyet annak előtte ellenszolgáltatás nélkül bárhol vághattak a jobbágyok, most robotot követel. Ugyanakkor azt is láthatjuk, hogy a zsúp-fedélre való áttérés korántsem ment simán, s ennek olyan akadálya is volt, mint a zsúp-fedésben való „tehetetlenség”, azaz járatlanság, aminek elsajátítása nem ment egyik napról a másikra. Sőt az is gyanítható, hogy az új „házfedési” technikát már akkor is specialisták, helyi zsupolók művelték és terjesztették, akiknek ez időben is megbecsült szerepe lehetett. Ez tűnik ki ugyanis a Csokonai uradalom egyik Segesdről 1810. okt. 21-én küldött leveléből, melyben a következő olv? Ható:9 „Íme küldöm a zsuppoló Embert ennek mindent meg szerezzen, hogy heába ne töltse az időt, panaszkodik, hogy 5 írtjával adós a szetska metszésért, ha igaz, fizesse ki őtet, mert úgyis alig tudtam meg tartani; híják mJr>den- felé.” E zsúpoló, kiről szó esett, ugyan az uradalomban tevékenykedett, de a fenti sorok jól mutatják általános megbecsülését, s azt is, hogy ha az uradalmakban ilyen kapós lehetett, nehezen juthatott el a jobbágyok, zsellérek házaihoz. S ez a tény egyúttal magyarázza a jobbágyok hagyományos fedésmódjának szívós továbbélését is. Az erdőhiányból fakadó rendelkezések nem pusztán a házfedelek átalakításának voltak elindítói, hanem sokkal lényegesebb alkatrészek megváltoztatására is kényszerítették a lakosságot, mindenekelőtt a házfalak anyagának kicserélésére. Széchenyi Ferencnek a már többször idézett 1805-ös, erdőkre vonatkozó „■Rendelései”-aiek 5. pontja ezt a következőképpen írja elő:10 „5. Iparkodjanak a Jobbágyok, a hol tsak lehet és arra való föld vagyon, házaikat tömésből vagy fetske rakásból és nem fából tsinálni, melly építési módjával a tűz is (: mellytől az Isten meg ójja őket :) kevesebb kárt tehet, az erdők és kéméltetnék. Ebben követésre méltó ditséretas példát adtak — olvashatjuk — a Németh Jobbágyokon kívül a Köröshegyi és Martzali Lakosok, ’s mások is, a kik némelly helyeken különös meg elé- gedésre az Uraságnak, és önnön magok javára házaikat és hajlékjaikat sárból tsinálni kezdették és tsinálták.” 110
