Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
IX. Az erdei haszonvételekben bekövetkezett változások
IX. AZ ERDEI HASZONVÉTELEKBEN BEKÖVETKEZETT VÁLTOZÁSOK A feudális korban, amíg az erdő bőségesen rendelkezésre állt, az erdő egyik állandó haszonvételét a legeltetés jelentette. Legeltetni viszont nemcsak a ritkább lombozatú, s gyérebb záródásé fákból álló erdőket lehetett, hanem szinte minden hazai erdőt, csak előzőleg kellően meg kellett ritkítani. Egyébként a legeltetés az erdő jellegét is átalakította, ritkává tette, hiszen a legelő állat elsősorban a fiatal hajtásokat rágta le, s mit le nem rágott, összetaposta. A legeltetés mellett, mely a jobbágy óiknak pl. az állattartást lehetővé tette, az erdő a közeli helységek közvetlen faigényét is kielégítette, amit a tüzelés, valamint az épület- és szerszámfának felhasználása jelentett. A fa ésszerűbb, gondosabb felhasználására főleg városok közelében kerülhetett sor, ahol a fafeldolgozó iparosok tömörültek. 1. Az abroncsvágás jelentősége A földesuraknak nagy erdeikből a vadászaton, a közvetlen szükségleteik kielégítésén, valamint a már említett legeltetésen túl, hosszú ideig csak kevés haszna akadt. Leginkább még a szőlőtermesztő vidékeken a hordó- és abroncsfa volt az, ami némi hasznot hozott, bár ez a haszonvétel is többnyire a közvetlen szükségletek biztosításából nőtt ki. A hordó, de különösképpen az abroncsfa jelentősége a Kis-Balaton körül is a XVIII. századtól fogva követhető nyomon; az itteni erdők a közeli Balaton-felvi- dék növekvő szőlőtermesztéséhez nélkülözhetetlen segédanyagot szolgáltatták. Az egyik, 1756. május 14-én Zalaapátiban tartott tanúkihallgatás tanúi, kiknek éppen abroncsvessző szedése közben szerzett határbéli ismereteiket kívánták a határperben hasznosítani, egymás után számoltak be arról, hogy Balatonedericsről és Meszesgyörökről hosszú évek óta rendszeresen jártak le a szalavári Apátság Zala völgyi erdeibe abroncsnak való vesszőt szedni.1 Tolnai József meszesgyöröki, 40 éves colonus pl. elmondta, hogy „három ízben árendát adván a T. Szalavári Apáthurasághnak, engedetnie volt abroncsot vágni a’ Szalavári erdőn, legh először pedigh az előtt tizen két esztendőkkel — azaz 1744-ben! — edgy esztendőiben, másodszor ennek előtt kilencz esztendőkkel — azaz 1747-ben — harmadik esztendőben pedig hogy vágott, már vagyon hat esztendeje — azaz 1750-ben — 99
