Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)

III. A csökölyi nép ételei - D) Gyümölcsök, ízesítők, gyümölcsökből készült italok

Ecetes paprika: Savanyúságnak kisméretű hordóba vagy nagyobb véndőbe (30 literes) tették el egészben, ecetet öntöttek rá és a káposztához hasonlóan kővel nyomtatták le.

Káposzta-paprika: rétegesen az esetben készült, ha volt erős paprikájuk. Azonos módon készült, mint a káposzta lassú savanyítása.

Savanyú káposztával töltött paprika: csak a második világháború után jött divatba. Ma annál kedveltebb savanyúság.

Lényegesen jelentősebb a paprika, mint fűszer, hiszen a rántás, s a különféle kásákat, pépeket ízesítő hagymás-paprikás zsír fő alapanyaga a tört piros paprika. A fűszernek való paprikát nyár végén felfűzték spárgákra és kiakasztották a pitarókra száradni. Mikor jól kiszáradt, famozsa- rakban fejszenyéllel törték össze és vászonzacskóban tárolták. A piros tört paprika, mint fűszer a borsot szoríthatta ki68 a levesekből, mártásokból.

Mégis valamennyivel kevesebb paprikát tettek itt az ételekbe, mint az Alföldön és a Duna mentén.

Fűsaláta — fejes saláta: Fejes salátát ahogy vetették, úgy is hagyták sűrűn, nem ültették szét. így magasabbra nőtt, több termett és „puhábbak” voltak a levelei. Ezt fogyasztották nyár elején. Megmosták vagy fokhagymás zsírral öntötték le és kis ecettel vagy cukros vízzel ízesítették. Volt, aki szétültette a palántákat és a szép nagy fejeket használta fel, de ezt inkább eladták.

Vadsaláta: a kukoricaföldön növő vadsalátát elég nagy mennyiségben fagyasztották oly módon, mint a fű- vagy fejes salátát. Volt, aki el is adta. Volt, aki épp hogy leöntötte, s „ropogósán” szerette a salátát, mások egészen „megfonnyasztva” szerették.

D) GYÜMÖLCSÖK, ÍZESÍTŐK, FŰSZEREK, GYÜMÖLCSBŐL KÉSZÜLT ITALOK

A lakóudvarban és a szőlőhegyeken, de az utak mentén is sok gyümölcs termett, legtöbb mégis almából, szilvából, faeperből és dióból, kevesebb körtéből, őszibarackból, meggyből, cseresznyéből, mogyoróból, gesztenyéből. Hagyomány volt vad ágak beoltása a szőlőhegyen, kertekben. Jó fajtákat a községből, de távoli vidékekről is hoztak fuvaros emberek, így terjedt el pl. a Sándor- és Vilmos-körte. Hoztak ojtóágakat a zselici szőlőhegyekről is. A málna, egres, ribiszke, földieper, mandula, kajszibarack ma is kevés családnál van.

A legtöbb fajtára almából és körtéből emlékeznek.

1. Alma: a „tökakna” — ma már nem található, zöld színű, kásás, télen kisárguló fajta (fehér pogácsaalma); „láncsöcsű” — hosszúkás, zamatos, pirosas édesalma, kásás, ma is kedvelt fajta (a Zselicben is), kereskedelmi forgalomba nem került; „szörcsike alma” — jó rétesalma, zöldes bőrű, porhanyós belsejű; „pogácsaalma” — nagyméretű, piros, vastag bőrű, kásás téli fajta; „masánszki” — apró sárga; „nyári alma” — félig piros, édes fajta; „szentiványi óuma” — legkorábban érő, fehér héjú, édes fajta, első kaszáláskor már érik; „karikós édesóuma” — kerek, közepes méretű édeskés fajta és sárga bőrű; „húsvéti rozmaring” — téli, vastag bőrű, ta59