Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)

II. Csököly község gazdálkodása - 6. Kiegészítő táplálékszerzési módok

hegycsőszök, ideiglenesen, de hosszabb időt a szabad ég alatt töltők: erdei munkások).

c) Az egyes korcsoportok közül éppen a vitamindús ételeket leginkább igénylő és a fehérjedús ételek terén a legkevésbé megnyugtató módon ellátott kisiskolás és kamaszgyerekek, valamint a nehéz testi munkát már kevésbé bíró idős nők és férfiak étrendjét gazdagítja (fehérje: madártojás, halak, vadmadarak, gomba; vitamin: vadgyümölcsök, saláták; cukor, vadméz, nyírvíz).

d) A házi gyógyításhoz szükséges növények többségét is gyűjtögetés révén állították elő.

e) A felsorolt mellékfoglalkozások a táplálék-, nyersanyagszerzés mellett egyben sportszerű szórakozások is voltak (a gyerekek fáramászása madárért, tojásért, a férfiak halászata, vadászata) és részben testedzés, kalandkeresés alkalmai is. Az orvvadászatot a rangosabb paraszti réteg is előszeretettel űzte, példaként az úri vadászatok álltak. Részükről ezért kissé úrias kedvtelés volt a vadászat éppúgy, mint a szerzett állat feldolgozása és közös lakomán, kizárólag férfitársaságban való elfogyasztása. Sokszor együtt vadásztak az elöljárósággal (jegyző, tanító, kocsmáros).

A sportszerűség nyilvánult meg a „pásztorbújtárok” vadászatában. Némelyik pásztor olyan sokat gyakorolta a célbadobást10'1 bujtár korában, hogy fával eltalálta és szétverte a vadnyúl fejét is.105

f) Fő foglalkozásként a gyűjtögetést néhány földnélküli szegényasszony, férfi űzte. Cigányasszonyok kéregetéssel együtt foglalkoztak vele. Sem a vadászat, sem a halászat nem vált itt fő foglalkozássá, annyi hal, vad nem akadt.

A) Gyűjtögetés

A községi legelőre, csalitosba vagy a környező községek erdeibe jártak el (Miike, Rinyakovácsi) a csökölyiek gyűjtögetni. Sokszor összekapcsolták e tevékenységüket más munkáikkal — pl. favágás, facsemete ültetés mellett gombát, erdei gyümölcsöt is szedtek. Az iskolás gyerekek közül a szegényebbje éppúgy, mint a módosabbja, szívesen barangolta be napjában a határt. Vad gyümölcsöt, vadmadarat, madártojást szedtek, „nyírvizet” csapoltak, halat fogtak. Haza csak a szegényebb gyerekek vitték, mert a „nagypógároík” azt mondták gyermekeiknek, hogy erre nincsenek „ráutalva”. A gyerekek szívesen csatlakoztak olyan tapasztaltabb, gyűjtögetéssel foglalkozó férfihoz vagy asszonyhoz, aki tudta, hogy a határ mely részén mikor mi terem. Fűzfakosarat akasztottak a karjukra. Sokszor felfogadtak a gazdaasszonyok egy-egy szegényembert vagy asszonyt gombaszedésre vagy hársfavirág gyűjtésére. Erről így beszélt György János:

„öreganyám szögény földtelen, ollan koldusforma embört kűdött el gombáért. Én is vele möntem. Nem vöttem észre, hogy a gomba a sok leveles alatt vót és összetiportam. Rám is káltott, hogy »jujj, vigyázz, mert mind összetiprod«. Csomósán vót ott a nyúlgomba. Ez az embör el szokta adni itt Csökölben. Cserélte kenyérért, lisztért, zsírért, pénzért. Vóut több ijen szögényebb sorsú, aki jobban ráért. Hársfaszödéssel is mögbíztak ijen szögényebb embört.”

29