Knézy Judit: Csököly népének gazdálkodása és táplálkozása XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 26. (Kaposvár, 1977)

II. Csököly község gazdálkodása - 2. Szántóföldi termelés

ra tehető — Kosa László megállapítása szerint — és ekkor vált országos jelentőségűvé.31 Ebben az időszakban Csökölyben éppen a burgonyával kapcsolatos a zöldtrágyázás bevezetése, s a javított háromfordulós rendszer, s ugyanígy a rendszeres trágyázásra való törekvés.

A jobbágyfelszabadítást megelőzően 1842—43-ban a csökölyi faluképben mélyreható változás következett be,1- amelynek során a belterület újrakimérésével, nagyobb beltelkek alakításával a külső istállókat, gabonásokat felszámolták, s ezek a beltelekre kerültek. Első látásra úgy tűnik, hogy ez az állattartásmalk, a belterjesedésndk kedvezett elsősorban. De a beltelkek rendezése és kimérése megkönnyítette a konyhakerti növények termelését is. Figyelemreméltó Berzsenyi Dániel megjegyzése 1832-ből az elavult és fejlődésgátló osztott településről, amelynél olyan kicsik a beltelkek, hogy nemcsak a jobbágyok, de a kisnemesek sem tudnak annyi helyet szakítani, hogy rajta fokhagymát termeljenek.33 Csökölyben a zsellérek 6—300 négyszögöl, a telkes jobbágyok 2 holdnyi belsőséget kaptak. Ezen konyhakertekben aztán káposzta, répa, bab, zöldség, hagyma, néhány bokor burgonya, hajdina, saláta, ritkábban torma, kapor díszlett, „sövénykert” és „hácskó” védte a baromfiaktól. Az úrbéri per során a határ tagosítása nem történt meg, csak a legelőterület kihasítása. A csökölyiek inkább erdő- és legelőterületet szerettek volna nyerni még, mintsem a szántóföldi termelésben a korszerű szabad gazdálkodás megvalósításán tevékenykedtek volna. A megyében többfelé ez volt a helyzet. Erről tanúskodnak az 1850-es évek gazdasági írói: a földek szanaszét hevernek, háromnyomásos a rendszer, a sertésjárás, közlegelő miatt a váltógazdálkodásra áttérni lehetetlen. Kénytelenek a gazdák pihentetni földjük egyharmadát, a szomszédéhoz hasonló magot vetni, a vetést és takarítást vele egyidejűleg tenni.34 A tarló és rétszabadítás — írja Galgóczy 1855-ben35 — szinte közönséges az egész országban, s aratás idején temérdek kárt okoznak a pásztorok. Még 1892-ben is arról panaszkodik Széchenyi Imre, hogy Somogybán két község kivételével a háromnyomásos gazdálkodás uralkodik, bár annyi fejlődés történt, hogy a legtöbb helységben a primitív faeszközöket kezdték korszerűbbekre cseréim. Az 1885-ös megyei kimutatás szerint a kisbirtokosok tulajdonában levő 12 holdnyi területre jut egy vaséke, fele részben vasboronából 15,7 holdra számítható 1 db, járgányos cséplőgépekből községenként 2 db.36

A megye jelentős részén a jobbágyfelszabadítás után a kisbirtok szempontjából jelentős eszközváltás történt a fejlettebb mezőgazdasági gépek megjelenését megelőzően: a sarlós aratást felváltotta a kaszával való. A XVIII. század második felének napszámrendeletei Somogybán (1767., 1770., 1773.) külön szólnák kaszásokról és gábonaaratókról.37 A XIX. század első felében uradalmakban a kaszás aratás hódított tért. A kaszás aratás megjelenését nagyon szemléletesen így mondja el községéről Kispál János: „öregapám idejében saróvá arattak, egy keresztét egy nap. Já- kóbú gyöttek az uradalomba kaszások az 1850-es évekbe, akkor látták itt először és aztán itt is megtanúták a kaszává való aratást. Még a Csépán- nak kisasszon napkor elmöntek aratnyi lányok mög gyerökök” — lányok, legények aratása sarlóval történt ekkor, a kaszával való aratáshoz felnőtt férfi kellett.

15