Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

1. Vörösmarty "Szigetvár"-ja

tívuma. A korcsokhoz című versben a megfogalmazás még túl általános, máshol pedig allegorikus (A pókfi és szúnyog) ahhoz hogy a vers cselekvésre serkentő legyen. A Szigetvár — elhagyva az említett hibákat — azért lehetett egyike első jelentős verseinek, mert egyfelől konkretizálta a korcsulás mibenlétét, másrészről összegezte azt a magyarságeszményt, ami a XVIII. század végi és XIX. század elejei poétáinknál részeiben kifejeződött.

Vörösmarty egyik kedvenc és sokat olvasott költője, Virág Benedek még nagyra értékelte a magyar erényeket. Vitézeinkhez című ódájában például azt írta, hogy a huszárokban „még régi magyar vér s félni-tudat- lan lélek van”. Még látott erőt a magyar vitézekben „tenni”. A múltbeli példa és az akkori jelen között persze már Virágnál is érezhető némi feszültség. Mielőtt ennek továbbéléséről szólnánk, előbb Vörösmarty versének motívumai szempontjából Ányos Pál két versére hívjuk fel a figyelmet. Az Igaz hazafi azért érdekes, mert Mohács és a Zrínyi-téma motívumai először szerepelnek együtt versben (1778). Másik verséből Zrínyiről olyan értelember ír, hogy ami Szigetvárnál történt az dicső példa, büszkeséget erősítő tett:

Ellenség csontjai közt gázolt vérében,

Nyugszik Zrínyi Miklós dicsőség ölében.

Elesett! de fején maradt borostyánja,

Nem lehetett ekként Szulimán zsákmánya,

Magyar! ez szív felett ne hullass könnyeket,

Mert a könny nem illet bajnoki szíveket.

Tapsolj, s kevélykedjél ilyen vitézedben,

Pompa gyanánt hordozd nagy nevét melledben.

(Gróf Zrínyi Miklósról)

Vörösmarty előtt költői szempontból két lehetőség nyílott a vázolt eredményekből; magasztalni a múltat vagy arra figyelni, ami a régiből megmaradt. A két irányú lehetőség hatása még ódája nagyszerű ötvözetében is felismerhető. Magasztalja a múltat: eleink „Csattogva, sújtva, száz halálban / Törtek alá rabölő haraggal”, majd: „Két százezerrel víva meg egy marok / Népség s vitái győztesek annyiszor”, aztán: „Dúló vasat tart rettenetes karod”, s végül: „Te a hazáért halni tudál: dicső!” Arra figyelve, ami múltból megmaradt, írta; hogy roskadozik a fal, hogy bosszúság és harag ég a szívben. De, ezek az elemek — bár szétválaszthatok — csak együtt, egységben mutatják Vörösmarty gondolatainak nagyságát, előremutató voltát.

Ahhoz viszont, hogy összegezni és egybekapcsolni tudja az elért eredményeket, segítséget és példát is kapott Berzsenyi Dániel költészetéből. Berzsenyi — többször leírták róla — az ősi nemesi virtus (erényesség, vitézség) védelmében szólt a korabeli nemességnél észrevett erkölcsi süly- lyedés és hazafiatlanság ellen. „Romlásnak indult hajdan erős magyar!” kezdte egyik ódáját; úgy értékelve, hogy a múlthoz képest az akkori jelen visszalépést mutat. Históriához való viszonyát — röviden — úgy jellemezhetjük, hogy a múltat tartotta értékalkotónak, jelenét pedig értékmegtartónak vagy rombolónak. Ebből következett, hogy verseiben ismételten

8