Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
3. Babits és Vörösmarty
Egy sem volt élet s észrevettem hogy éltem csak akkor lesz élet amikor már messze mögöttem. A két részlet s még további egybevetések bizonyítják, amennyiben Babits spleenes világfájdalmat látott volna Vörösmarty alkotásai mögött, akkor önmagának mond ellent. Éppen az önellentmondás elkerülése érdekében törekedett tiszta fogalmazásra, s kezdte tanulmányának Waldapfel által kifogásolt részét így: „Az unalomhoz írt remek szatíra költőjének költészetét az unalom szempontjából is lehetne magyarázni.”17 A feltételes módú fogalmazás úgy látszik elkerülte a kritikus figyelmét. Babits azt írta: lehetne, szép feladat lenne az unalom aspektusából értelmezni Vörösmarty életművét, lehetne, de mégsem ezt tette, nem tehette, mert Az unalomhoz szatíra nem az unalom világnézetét hordozza, hanem éppen ellene szól. Logikailag érthetetlen lenne Babits magyarázata, ha a költemény befejező két szakaszát nem veszi figyelembe. (Figyelembe vette. Csak nem a nyolcadik, hanem a hatodik fejezetben, s erre — úgy látszik — Waldapfel nem volt tekintettel.) Vörösmarty egyértelműen írt: Valahára köztünk Und meg magadat, S hordd el más világra Régi sátradat. Szállj, oh szállj el tőlünk Túl a tengeren: Nyűg elég marad még E jó nemzeten. Ennek ellenére azt állítani, hogy Babits tanulmányában ez a költemény a „spleenes világfájdalom” szemszögéből van értelmezve, félreértés, hibás előföltevésből eredő tévedés. Abból, hogy Waldapfel József azonosnak vette a spleent és a nihilizmust.18 Babits viszont nem. Tanulmányában, pontosabban mind a kettőben, hangsúlyozottan nihilizmusról írt. A férfi Vörösmarty nyolcadik fejezetében ez olvasható: „Ez a lélek, mert nagyon félt a semmitől, nagyon is mohón szíttá a mindent, minduntalan a semmi határaihoz ért. 1844-től 1848-ig Vörösmarty költészete folytonos közeledés a nihilizmus felé. De nem valami derűs Anatole France-i nihilizmusra kell itt gondolni (talán csak az egyetlen Szent ember című költeményében lehetne ilyent találni): lázas, szenvedélyes, kétségbeesett, Vörösmarty as nihilizmus ez, égő nihilizmus. Miután e lélek teljesen megérett erre, minden értékeknek rendkívül gyors és gyökeres átértékelése történik meg. Az eddigi ideálok és remények egymásután vetkőznek meztelenre.”19 Babits gondolatmenetének, az egységes koncepciónak megfelelően bizonyította s igazolódni látta, hogy Vörösmarty költeményeiben megfogalmazódott a munka haszontalansága, a művészi alkotás igaztalansága, célnélkülisége, a vágyak, jövőbeni célok, tervek, elképzelések elérhetetlen volta, s az is, hogy a csúcsra érés boldogsága megfoghatatlan érzés, megnyugvás helyett inkább csalódást ad, továbbá, hogy az ember megszerzett tudása nem 32
