Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)
3. Babits és Vörösmarty
3. Babits és Vörösmarty — (Adalék a Vörösmarty-tanulmányok értelmezéséhez) — „lelkeíkkel lelkesülni lelkem hiába vágy telkeknek egyesülni nincsen menyasszonyágy.” (Babits: Egy szomorú vers) Babits a Vörösmarty-tanulmányokat 1911-ben írta s még abban az évben megjelentek a Nyugatban. A dolgozatok igazi értékének és mondanivalójának megértéséhez az adott év eseményeinek, biográfiai adatainak áttekintése nélkülözhetetlen. Legfőképp az a tény fontos, hogy a költő Fogarasról Újpestre került. Az addig csak levelekkel áthidalható távolságot a személyes ismeretség közelsége váltotta fel; a közvetlen nexus az irodalmi élet vezéralakjaival. Babits ezzel az éveken át várt nagy lehetőségek kapujához érkezett. Azzal is, hogy olyan emberek segítették áthelyezését, mint Hatvány Lajos és Ignotus. Akik közül az utóbbi egyik levelében maga is felhívta a figyelmet a fővárosi tanárság előnyeire: „Mondanom sem kell — írta Babitsnak —, hogy ez a kilátás nem csak Fogaras- hoz, de az állami tanársághoz képest is utópikusán nagyszerű, a nagy politikai stb. szabadságánál s az anyagi ellátottságánál fogva.”1 A nagy lehetőségekre azonban árnyékot vetettek a fogadtatás körülményei. Még meg sem érkezett Újpestre, a rosszindulat gúnyos nyilai máris célba vették.2 Később a Világ és a Népszava támadásait, „téves és ;sértő” feltevéseit kellett cáfolnia áthelyezésével kapcsolatban.3 Majd a Nyugatban megvédeni elveit, egy programszerű cikkben: „A művész az az ember — írta —, aki mindent belülről lát... és mindennek megérti a létjogosultságát...”, néhány bekezdéssel lejjebb pedig megváltozott hangneme, „követelem magamnak azt a jogot, hogy mindenben gyönyörködhessem .. ,”4 Ezt, a „belülről látás” igényét és a „művész szemléletet” — mint látni fogjuk — a Vörösmarty- tanulmányok értékelésénél sem lehet figyelmen kívül hagyni. S ennél a pontnál az egy évvel korábbi Bergson-tanulmányból is szükséges idézni. Előbb azt a részt, amelyik Babits szemléletéről is vall: „Ez a végtelen, valósággal lelkesedő bizalom az ember mindenhatóságában ... Bergsont mintegy az emberi szellem felszabadítójává teszi.. . Bergson ... az emberiség egy nagy jótevője .. . visszaadta nekünk a metafizikát.” Ezután pedig azt a mondatot, amelyikben e szemléletből következő metodikáról írt; az intuícióval szemben kétségei vannak, mégis számára „bizonyos, hogy új lendületet ad, s az új lendület talán nagyobb dolog, mint sok új felfedezés”.5 27
