Laczkó András: Helikoni tájakon. Irodalmi tanulmányok - Somogyi Almanach 25. (Kaposvár, 1976)

1. Vörösmarty "Szigetvár"-ja

Tevékeny életre serkentő riadó lehetett volna a költemény, de a romantika stíluselemei és Berzsenyi hatást mutató elégikus hang szelídítettek a „kitörő harag”-on. A negyedik szakasz végéig emelkedik a vers íve; a jelzők és határozók emberfelettivé és mozgalmassá teszik egyben a leírt küzdelmet. Eddig az ellentétezés olyan, hogy az olvasónak könnyű a választás; maga a költő is a „marok népség” mellett áll. Azonban az ötödik versszakban a romantikus „szellemidézés” megtöri, kétkedőn töprengővé finomítja a hangnemet:

Vagy mely tűnő fény leng szemein felé?

A csendes éjnek rémi talán? — Vagy a Fagyos halálnak váza, vagy bús Képe az ősi idők fiának?

Óh Zrínyi roncsolt képe, te vagy! Dicső

Hős hajdan a vérfergetegek között,

Rémítve villogsz most előmbe Századaink sanyarú korából:

Az „enyészet”, „tűnő”, „villogsz” szavak is arra utalnak, hogy Vörösmarty éles határvonalat húzott gondolatban a múlt és jelen közé. Ügy látta -— amiként Kazinczy is a pataki vár erkélyéről —, hogy a múlt visszahozhatatlanul eltűnt:

Ah! a hely nem az ami vala! ők eltűntének innen!

Eltűntek! De te nem látod-e rémeiket!

(A pataki vár erkélyéről)

Vörösmarty versének az a része, ahol Zrínyi ,,képé”-vel néz szembe, ebből a gondolatmenetből érthető; szándéka volt az ellentétezéssel választás elé állítani versének olvasóit, vagy az „éjnek rémi”-re néznek- (a rém akkori szóhasználat szerint: a nagy előd szelleme) vagy arra, ami az életben vár megoldásra. Mégis, itt szelídült annyira a hang, ami a vers végén már csak kérdésekre adott lehetőséget, illetve a rossz választás (ha nem az élet gondjaira néznek) következményeinek vázolására. (A választás súlyát, jövőt meghatározó voltát, a haza-féltés motívumait a Szózat-ban teszi majd igazán érzékletessé.)

A múlt és akkori jelen (és közvetetten a jövő) viszonyának új szemléletű vázolásához egy rövid (negyvennégy soros) költeményben nagyfokú tömörítésre van szükség. Vörösmartynak volt ereje ahhoz, hogy a Szigetvár okán mást ne mondjon el, csak amit lényegesnek érzett; Zrínyi dicsőségét, hogy ezzel alapot teremtsen saját eszményeinek leírásához. Sorain távoli háttérként ugyan még érződik Berzsenyi hatása, de már villanásnyi szépségében megmutatkozik az a klasszikus és tömörítő erő, ami például a Zalán futása nagy összegzését előkészítette. A Szigetvár minden egyes képéből véghetetlen kilátás nyílik. Olvassuk csak: „Itt késve mérgét nyelte az agg török”; a késve határozói igenév és az agg jelző együtt szinte életrajzot közölnek Szulimánról, felbontják még a költő korához viszonyító