Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)
I. Niklai koszorú. Versek - Niklai elégia
Niklai elégia Hádesz ölére is úgy ment, mint ahogy ősi szokás volt. Tölgyfa-koporsóján megzörrent gyöngyszemü kardja és ragyogott az a Táj atlasza fényeitől. És ragyogott nem rég a határ, kék láng borította. Porló csontja fölött érc-csorda csatája viharzott s mintha szivéből nőtt volna föléje a kő, izzott és ragyogott, fölvágta fejét a sötétből. . . Én, kit a vak véletlen vitt menekülve e berken, mint próféta jelét, néztem a niklai sírt. Már nem is azt, de kemény márvány-arcod ragyogását, melynek a gránát és a serényszavu ágyú sem ártott. Fénylett, mint az acél, hogyha a tűz foka nő. Elszabadult a pokol. Fortyogva dobálta salakját. Aknavetők vad cséphadarója, törette a szőlőt s kriptád torka sötét hádeszi ködkapu lett. Zengve hasadt mentéd, csizmád sarkantyúja szárnyas kanca hasába szorult s elvitte örökre e tájról. Sírtak a lelkek s jajj! hulltak a csontjaik is. Csák te ragyogtál és lantod olajága világlott. Hálából ime most kegyelettel adózik a nemzet. Szétszórt csontjaidat ünnepi urna viszi. Zászló leng a toronyban. A tört cserepek mosolyognak. Holt gazdák unokái kerékpáron gyülekeznek s küllőn, kalpagukon pántlika fodra repül. Gesztenyefáid alatt gyűlt össze a niklai tábor s míg maradék poraidra babérkoszorúk sora hullott, téged idézve, szerény képzeletem szabadult. Akkor jöttem, a római nap tüze rajtam aranylott s szinte pirulva szorongtam az ünnepi nagy sokaságban, látva a pusztai por, mint lepi csontjaidat. Turcsi lovad nyergébe ha ültél, messze tekintve s gyertyád fényin is ez lebegett s Rómát sose láttad. Berki mocsár hidján törted a válladat is. S itt evez im koponyád harmadszor a létei vízre. Gyémánttal faragott fény sodra kiséri az útján. Hullt csigolyád láncán villog az álomi kéj. S mely szorította pipád, szép fogsorodon puha füsttel omlik a túli világ, fodrán rajzolva a titkát s kripta-virágaidon tükröz a mennyei út. Fénye behinti zizegve a kert mogyorós ligetét és onnan a málnabozótra libegve, a rózsalugasnál elszállt méhesedet fürdeti szárnyai közt. Itt történt, hogy amíg a te szép Amathusz ligetében ábrándos utazással időztél, zsongva a méhraj szürke cilindereden hűs pihenőre talált. 14
