Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)
II. Az igazi poézis keresése. Tanulmányok - Egy ismeretlen Berzsenyi óda (Berzsenyi Dániel utolsó keltezhető verse)
Az itt közölt vers második versszakában a „Somogy tolmácsa” után a csillag alatt, a vers végén ez áll: „Tekintetes Sárközy István Ur, Ts. Ns. Somogy Vármegye 2-ik Al-Ispánya beszédére van czélzás, midőn az előmozdítás, s az innen következett elválás miatt öröm és fájdalom közt búcsúzott”, már mint Somssich Pongráctól. Ez a gyűlés 1830. április 28-án volt a kaposvári megyeháza „palotájában”. Sárdi Somssich Pongrác e napig Somogy vármegyének első alispánja volt. Ebben az évben azonban alnádornak nevezték ki és megvált Somogytól. Öt búcsúztatta ezen a „Nagy Gyűlésen” Sárközy István másodalispán. A búcsúztató beszédet mondó „ezüst hajú Öreg, — Somogy tolmácsa, —” az a Sárközy István (1759—1845), aki Berzsenyinek, Kazinczynak, Pálóczi Horváth Ádámnak literátor és rokoni barátja és Csokonainak pedig pártfogója és házigazdája volt Nagybajomban. Az itt közölt, ismeretlen ódát tehát csak olyan költő írhatta, aki részt vett ezen a megyegyűlésen. Aki ismerte a családi és a somogyi viszonyokat és aki hallotta magának Somssich Pongrácnak, — akinek hangját Gaál László Csokonaiéhoz hasonlította, — búcsúbeszédét is. Hallotta, látta Sárközy érzelmes búcsúvételét. Ez a költő, — mert költő írta ódánkat —, csak Berzsenyi Dániel lehetett, aki 1830. április 26-án Kaposváron ott volt ezen a gyűlésen. Kanyar József találta meg ezt a kaposvári dátummal ellátott bizonyítékunkat. A költő vármegyénknek benyújtott, — és talán itt ezen a megyegyűlésen élőszóban is az új alnádor figyelmébe ajánlott —, második kérelmét, amelyben fiának, Antalnak, katonai végelbocsátását kérte. Ez hamarosan sikerült is. Ezt, minden bizonnyal Somssich Pongrác is szívesen segítette, hiszen Berzsenyi Dániel gróf Teleki László 1812. évi somogyi főispáni beiktatása óta Somogynak nemcsak tisztelt táb- labírája, de — épp ezt a beiktatást végző Prónay Sándortól itt a megyei „nagy palotában” fölköszöntve, — a megye ünnepelt poétája is. Berzsenyi legboldogabb napja lehetett ez Somogybán! A nagytudású és reformgondolkodású Somssichok: Pongrác és Miklós is olvasói és tisztelői voltak a költőnek. Ennek egyik szép bizonyítéka épp az a beszéd, melyet a távozó Somssich Pongrác, az új alnádor mondott, aki hamarosan Tudományos Akadémiánk igazgatósági tagja lett. Búcsúszavait a nagygyűlés jegyzőkönyve megörökítette. (Kgy. jkv. 1830. 429—439) — Miért fontos ez a beszéd? — Azért, mert a beszédet hallgató Berzsenyi most 1830-ban nemcsak Somssich Pongrác jellemét és szellemét, de gondolkodásának irányát, célkitűzéseinek Széchenyi és Wesselényi eszméivel párhuzamosan futó korszerűségét is tömörítve ismerhette meg. Ez a beszéd, és ez a közhivatalnok most itt mintha azokat az eszméket visszhangozta volna szónoki prózában a somogyi megyeházán, amelyet ő Kazinczy Ferenchez írt költői levelében vallott. Azokat az eszméket, amelyről alig két hónapja ő írt levelében Széchenyinek és Wesselényinek. Berzsenyi költői levelét verseskötetéből jól ismerhette Somssich, de a posta kezére bízottat nem. A Somssich Pong- ráchoz írt Berzsenyi óda megírásának alapélményei, adatai és az indíttatása innen eredők. Érthető, hiszen a költő eszményei szóltak egy húsz éve somogyi tisztséget viselő, „polgári kötelességet” vállalt puritán ember szavaiból, tetteiből, és munkájának fölsorolt eredményeiből. Mert Somssich 46
