Takáts Gyula: Hódolat Berzsenyi szellemének. Versek és tanulmányok - Somogyi Almanach 24. (Kaposvár, 1976)

II. Az igazi poézis keresése. Tanulmányok - Az igazi poézis keresése (Hódolat Berzsenyi Dániel szellemének)

legyen, de minden jó”, azt ő maga bizony nem mindig tartotta szem előtt. Pedig elve igen szigorú volt. S mégis sokszor gyenge verseket és költőket is magasztalt. így hát hiába írta: ,,A meglehetős poétái mívek irtóztatók. Ezen felül azt cselekszik, hogy a legszebb darabokra is homály ugrik visz- sza a meglehetősekről, melyek éppen azáltal, hogy csak meglehetősek már rosszak.” Ez sokszor célzás egy-egy megküldött Berzsenyi-versre is, de hogy melyik a jó és melyik a rossz vers, két ilyen ellentétes alkatú és ízlésű költőnél, azt nehéz eldönteni. Ráadásul még azt el is fogadtatni. Minden esetre Schiller meghatározása szerint — akit Berzsenyi és Kazinczy is egyaránt nagyon tisztelt és képe mindkettőjük szobájában ott függött — Berzsenyi a naiv, a természetadta költők és Kazinczy pedig a szentimentális költők csoportjába tartozott. Azokéba, akik keresik a természetet. Berzsenyi természetéből teremt, „mágikusan”, „energikusan”, és „egzaltálfan”. Ihlete „míg az óda reptével héjáz, addig hívem”. Kazinczy mindig okosan és hasznos céllal nyúl a tollhoz. Talán kicsit hidegen is. „A tökéletesség eszméjének” kényszere alatt alkot és az életművében épp nem a versei a legértékesebbek, még formai tökélyük mellett sem, és ezt Berzsenyi korán észrevette. Nem versei, hanem levelei és prózája. És az is tény, hogy ízlése se mindig biztos. Ám elveihez és ízléséhez következetesen ragaszkodott. így eshetett meg az is például, hogy Berzsenyi kötetéből a Fohászkodást kihagyásra ajánlotta. A pataki professzor „Kézyt nagy poétának” dicséri és Kist is „egysorban állónak” tartja Berzsenyivel. Javítási ajánlatai ritkán mondhatók szerencséseknek. Mindenesetre viszonyuk nem a Hölderlin és a biztos ízlésű mester, Schiller viszonya. Nem, mert már indulástól kezdve — Kazinczy jó arányérzékét dicsérve — köztük bizonyos kölcsönösen elismerő mester és tanítvány kapcsolat alakult ki. Kazinczy ezt így rögzítette első levelében: „Te engem mesterednek nevezel, hamis tettetés nélkül s igaz örömmel nyomom vissza homlokodra a szent koszorút s azt vallom, hogy az tégedet illet, nem engemet.” Hogy Kazinczy őszinte, abban nem kételkedhetünk, de hogy szerető perük annyira másképp alakul, lassan derül ki. Ebben hiú és makacs és érzékeny természetük, a körülmények látszata, a föltételezések és irodalmunk akkori klikkesedése is belejátszott. Nem mondhatjuk, hogy a magyar líra javára.

Ezek a „fölbontogatott,” meglopott” levelek esszenciáját és kereszt- metszetét adják irodalmunk XIX. századi feladatainak és titkainak. Fényt vetnek a szép és a rossz magyar vers jegyeire, a poétái jó és rossz ízesre, a literatúrai érdekek kapcsolataira, az intrikák és a maradiság-haladás „mondolati” világára. Temperamentumukkal és kritikájukkal a nyelvújítási idők izgalmas lelkivilágát tárják olvasóik elé.

Jó lett volna újra kiadni épp most ezt a levelezést az évfordulón, mert nemcsak tanulságos, de igen regényes is. Sokszor riportízű még a családi és gazdasági dolgaival együtt is. A sok himlővel, a házasságkötésekkel, udvarlásokkal, ünnepségekkel és „a kassai leányok koszorújában az első rózsával”, természetesen Török Sophievel. Az esőkkel és az „500 selyembirkánk” döglésével körítve. Berzsenyi Kazinczynak az egészséges élet titkát így rögzíti: „diaeta és mozgás. Grófnőd kertészkedjen, te pedig lovagolj”. Berzsenyit „életmódjának nagy egyszerűsége”, úgymond, az teszi igazán „elég gazdaggá”. Közben gyönyörű mondatok hullanak a magyar22