T. Mérey Klára: A parasztság élete és sorsa a Somogy megyei Hunyady-birtokokon 1767-1867 - Somogyi Almanach 22. (Kaposvár, 1975)
Forradalom előtt
tak. — A jobbágyosztályon belüli ellentét a közös nyomorból fakadt és ennek a kérvényben a jobbágygazdák hangot is adnak. Előadták, hogy a zsellérek pásztort, illetve csordást is fogadtak és ezek a jobbágyok pásztorain »erőt akarnak venni«, »holott — írják — ennek előtte húsz esztendővel volt nékünk szabad Pásztor lakásunk és helyeink, ahhoz szabad Birka Rétünk, melyet az uraság tőlünk elvett, más szabad helyet, rétet nem adván, kéntelenítettünk Pásztorainknak sessionális helyet vállalni, attól adózni, a 18 napos zselléreknek pedig azon időben még híre sem volt, most elszaporodván mindenekben ők akarnak elsők lenni, s minket egészlen letapodni.«12'1 1840 októberében legelőszemle folyik Mesztegnyőn, ahol 2175 hold volt a közösen legelőként használt erdőterület irtásra alkalmas kutakkal. Összeírták ekkor Mesztegnyőben az állatokat is. Eszerint 58 jobbágynak 148 ökre, 39 tehene, 71 borja, 24 lova és 102 sertése volt. 78 zsellérnek pedig 20 ökre, 47 tehene, 53 borja, 31 lova és 42 sertése. Eszerint az ösz- szeírás szerint egy-egy jobbágygazdának 2—4 ökre, 1—2 tehene, 1—4 sertése volt, de volt olyan is aki 15 sertést tartott. Az összeírásban a név- szerint felsorolt 78 zsellér közül mindössze 10-nek volt 2—2 ökre, 26-juk közt oszlott meg 47 tehén, 24-nek összesen 53 borja és 13-nak 31 lova volt. Sertést csupán 20-an tartottak, de ezek közül 1-nek 12 sertése volt.125 — A zsellérek állatainak száma tehát valóban magas, viszonylag az igá- sok száma a legalacsonyabb. Ökreik a községben összeírt összes ökrök számának mindössze 10%-át teszik, de a borjak számában már alig van különbség a jobbágygazdák és a zsellérek között, lova és tehene pedig több volt a zselléreknek, mint a jobbágygazdáknak. A lovakat valószínűleg fuvarozásra használták. így érthető, hogy a telkek szerint kiadásra kerülő legelőmennyiség a zsellérek alacsony telki hányada miatt (1—1 házas zsellért 1/8 telkesnek számítottak) számukra rendkívül kedvezőtlen lett volna. Ezzel is magyarázható az a rendkívüli feszültség, amelyben a per folyamata alatt Mesztegnyő lakosai éltek'. A zendülés kirobbantó oka azonban nem úrbéri természetű volt. Az 1839—40. évi országgyűlés ugyanis olyan törvényt alkotott, amely szerint az eddigi katonafogdosás helyett ezentúl minden falu valamennyi katonaköteles legényét összeírják és közülük sorshúzással választják ki azt a néhányat, akinek be kellett vonulnia. Időközben azonban az összeírással kapcsolatban különböző hírek keltek szárnyra, s a parasztok azt gondolták, hogy a nemesek maguk helyett is őket küldik katonának és most már földjeik, rétjeik és legelőjük után a fiataloktól, a munkaerőtől is meg akarják fosztani őket. Ez robbantotta ki végsősoron 1840. november 28-án Mesztegnyőben azt a nyílt paraszti ellenállást, amely előbb a pandúrok elűzését, utóbb azonban december 7-én a kivezényelt német katonaság és a pandúrok együttes vérengzését eredményezte. E mozgalomban a telkes parasztság együtt küzdött a zsellérekkel, kivéve azt az idegenből nemrég betelepített zsellérréteget, amely nyelvében is idegen volt a magyar jobbágyoktól és zsellérektől, ezenkívül teljesen ki volt szolgáltatva a földesúrnak. A mozgalom fő erejét azonban 60
